Nem működik a parkolási rendszer Ferencvárosban, de a balliberális képviselők mindezt kivizsgálni sem engedik

Baranyi Krisztina Döme Zsuzsanna
Vágólapra másolva!
Leszavazta a parkolási botrányt kivizsgáló bizottság felállítását Ferencváros baloldali többségű képviselő-testülete, mondván nem probléma, ha két zónában nem működik a rendszer, mivel a fizetős parkolás célja nem a bevételszerzés, hanem a szabályozás – írta a Magyar Hírlap. A rendkívüli testületi ülésen többek között a kerület jövő évi költségvetéséről is döntöttek, továbbá a balliberális polgármester javaslatára Ferencváros zászlajáról lekerül az eddig szlogen.
Vágólapra másolva!

A helyi Fidesz-KDNP kezdeményezésére rendkívüli testületi ülést tartottak Ferencvárosban, ahol többek között tárgyalták a kerületi parkolás ügyét is. A kormánypárti képviselők korábban indítványozták egy, a parkolási botrányt kivizsgáló bizottság felállítását, ám ezt most az ellenzéki képviselők többsége leszavazta.

Az MSZP-s Torzsa Sándor szerint ugyanis nem probléma, hogy két zónában továbbra sem működik a rendszer, mivel szerinte a fizető parkolásnak a célja nem a bevételszerzés, hanem a szabályozás.

Úgy tűnik tehát, hogy Karácsony Gergely párttársát, azaz Baranyi Krisztinát támogató pártokat nem aggasztja, hogy

a kerület több millió forinttól esik el a parkolási rendszer hiányosságai miatt.

Mint ismert, Baranyi Krisztinának megválasztása után egyik első feladata volt, hogy önkormányzati kézbe vegye a parkolást, ezért az eddig azt üzemeltető céggel december 31-én szerződést bontott, azonban az új rendszert azóta sem sikerült felállítani teljesen.

A parkolóórák 35 százaléka nem vagy hibásan működik a kerületben, ami miatt az önkormányzat a kormánypárti képviselők szerint 20-25 százalék parkolási bevételtől esik el.

A helyiek pedig amiatt panaszkodnak, hogy a kerület bizonyos részei P+R parkolóként üzemelnek. Továbbá az sincs, aki behajtsa a követeléseket, amelyek egy része azóta ráadásul lejárt.

Forrás: Facebook

A parkolási ügyön kívül a képviselő-testület Baranyi indítványozására az önkormányzat jelképeiről szóló rendeletet is módosítaná. A polgármester ezt azzal indokolta, hogy egy

„modernebb, letisztultabb" arculatra van szüksége a kerületnek.

Az újítás már a rendelet szövegében is fellelhető lesz, ugyanis az „embléma" szó helyett a „logo" kifejezés kap szerepet, valamint a kerület zászlójáról az eddig ismert, a címer alatt olvasható jelmondat: „Otthon, város, Ferencváros" lekerül.