Száznegyvenezer tanuló jogosult külföldi nyelvi kurzusokra

nyelv, nyelvvizsga, tanulás, tanul, fiatal, fiatalok
Évről-évre kevesebb a nyelvvizsgázó, különösen a német nyelv nem érdekel bennünket
Vágólapra másolva!
A külföldi nyelvi kurzusokon való részvételre 140 ezer tanuló jogosult – mondta Bartos Mónika, a külföldi nyelvi kurzusokért felelős miniszteri biztos a Magyar Nemzetnek adott interjújában, amely szerdán jelent meg a napilapban.
Vágólapra másolva!

Bartos Mónika, a külföldi nyelvi kurzusokért felelős miniszteri biztos elmondta, hogy 1390 tanulói csoport már felvette a kapcsolatot a számára szimpatikus külföldi partnerekkel, és ennek köszönhetően

32 300 diák már rendelkezik a jelentkezéshez szükséges befogadónyilatkozattal.

Az online felület egyébként majd csak februárban nyílik meg, ahol a csoportos pályázóknak egy hónapig, az egyéni pályázóknak pedig hatvan napig lesz lehetőségük benyújtani a jelentkezésüket.

Az angol nyelvű képzések Angliában, Írországban és Máltán választhatók, német nyelvterületen Ausztria és Németország kínál tanfolyamokat, emellett Franciaországba is utazhatnak a diákok.

A program előfinanszírozott,

az utazási és megélhetési támogatást a Tempus Közalapítvány fogja kiutalni a pályázóknak.

Nylevvizsga - Illusztráció Forrás: Thinkstock

A kormány döntése értelmében minden tanuló kétszer, kilencedik és tizenegyedik évfolyamosként utazhat külföldre nyelvet tanulni az állam pénzén.

Nagy örömünkre szolgál, hogy az elmúlt időszakban a téli szünet, illetve az ünnepek miatti kihagyás ellenére ennyien tettek lépéseket és foglalkoztak a program előkészületeivel. Egyúttal ajánljuk a többi érdeklődőnek is, hogy mielőbb ismerkedjenek meg a kurzuskínálattal,

– mondta- Bartos Mónika.

Mivel nemzetközileg elismert, színvonalas nyelviskolákról van szó, amelyek nem csak a magyar diákoknak nyújtanak képzést, érdemes mielőbb felvenni velük a kapcsolatot, hiszen a forgalmas nyári időszakban nem biztos, hogy könnyű lesz helyet találni, különösen a nagyobb létszámú csoportoknak.

A kéthetes kurzusokra csaknem háromszáz külföldi nyelviskola várja a magyar tanulókat,

akik a program honlapján, a knyp.hu oldalon tájékozódhatnak a legfontosabb részletekről.

A kurzuskínálat mellett ott érhetők el a konkrét pályázati kiírások és az elszámolási tudnivalók is. A honlapon közzétették azt is, melyik helyszínre milyen légitársaságokkal utazhatnak a tanulók, valamint a MÁV is készített egy információs oldalt a diákcsoportoknak kedvezményes ajánlatairól. A kiutazás módját (repülő, busz, vonat vagy ezek kombinációja) a pályázók maguk választhatják ki – tájékoztatott a miniszteri biztos.

A szervezést akkor érdemes elkezdeni, amikor a pályázók megkapják a jelentkezésük pozitív elbírálásáról szóló hivatalos támogató okiratot.

A buszos utazásokkal kapcsolatban arra hívták fel a figyelmet, hogy távolabbi célpontok esetén a menetrend szerinti járatok jobb megoldást jelentenek a bérelt buszoknál, mivel a jogszabályi megkötések miatt 23 és 4 óra között nem utazhatnak a tanulók, az utazás megszakítása pedig extra költségekkel jár, csakúgy, mint a külföldi parkolás vagy a busz két hétre számított bérleti díja.