Félrevezette a nyilvánosságot a KESMA ügyében a TASZ

Vágólapra másolva!
Megtévesztő közleményt adott ki a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) nevű szervezet a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) létrejöttével kapcsolatban, írja a vg.hu
Vágólapra másolva!

A TASZ úgy számolt be egy tavaly decemberi fővárosi törvényszéki döntésről, mintha az azt állapította volna meg, hogy a KESMA működését jogsértő módon engedélyezte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), ezért pedig a médiaalapítvány 2018 végén bejelentett, több kiadóvállalatban szerzett 100 százalékos részesedése is érvénytelen.

Ezzel szemben a valóság az, hogy a Fővárosi Törvényszék nem a fúziót magát, hanem a GVH eljárását kifogásolta: mindössze arra kötelezte a versenyhatóságot, hogy a vonatkozó engedélyező határozatát más formában hozza meg.

A GVH eredetileg hatósági bizonyítvány kiállításával hagyta jóvá a tranzakciót. Erre azonban nem volt szükség, mivel a KESMA megalapítását a kormány egy 2018. december 5-i rendeletében a közérdekből nemzetstratégiai jelentőségűnek minősítette.

Ez egyúttal azt is jelentette, hogy

a GVH-nak nem volt hatásköre az összefonódás érdemi vizsgálatára, azt csupán tudomásul vehette.

Ezért a hatósági bizonyítvány kiadása feleslegesen történt meg. A GVH szerdán eleget tett a törvényszéki felszólításnak, és immáron egy végzést állított ki arról, hogy a KESMA létrehozása nem bejelentésköteles piaci esemény. Ezzel a lépéssel a Fővárosi Törvényszék elvárásának – amely egyébként a szóban forgó ítéletében megerősítette, hogy a versenyhivatalnak nem volt hatásköre a fúzió versenyjogi szempontú ellenőrzésére – maradéktalanul eleget tett a GVH, a KESMA tevékenységéhez pedig minden jogi feltétel adott.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ az ügyben tett nyilatkozatában azt hangsúlyozta, hogy a KESMA kapcsán hozott versenyhivatali határozatnál a bíróság részéről a kormány döntésével kapcsolatban semmilyen kifogás nem merült fel. Ugyancsak kiemelte, hogy a bíróság azt állapította meg, hogy a GVH által kiállított hatósági bizonyítvány formailag volt csak hibás. „A bírósági döntésnek megfelelő új határozatot a GVH már kiadta, így az ügy jogilag rendezett" – szögezte le.