1,2 milliárdos kártérítési pert vesztett a Klubrádió

2020.02.01. 10:54

A Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletében elutasította a Klubrádió kártérítési igényét a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósággal szemben. Trinn Gábor ügyvéd arról beszélt az Origónak, hogy a rádió azzal, hogy az elmaradt bevételeit kizárólagosan az ideiglenességgel magyarázta, saját magát hozta nehéz helyzetbe.

A bíróság úgy ítélte meg, hogy a Klubrádió nem jogosult arra a 1,2 milliárdos kártérítési igényre a Nemzeti Média és Hírközlési Hatósággal szemben, amit annak ürügyén indított, hogy még 2011 és 2013 között a hatóság magatartása miatt ekkora összegű bevételtől estek el - minderről Trinn Gábor ügyvéd beszélt az Origónak. Az ügyvéd emlékeztetett arra, hogy a Klubrádió a beadványában arra hivatkozott, hogy az ideiglenesség miatt nem jutottak ekkora bevételhez, azonban a keresetük több ponton ellentmondásos állításokat tartalmazott. Arra hivatkoztak, kizárólag az ideiglenes sugárzási állapot miatt estek el jelentős bevételektől, azonban már 2008-2010 között is évente 200-200 millió forinttal csökkent az árbevétele a rádiónak. Ráadásul a 2008-as gazdasági válságot követően alapvetően átalakult a rádiós hirdetési piac, ami gyakorlatilag az összes hazai frekvenciát negatívan érintette - mondta Trinn Gábor. 2008 óta folyamatosan csökkent a rádió árbevétele. 

A Fővárosi Törvényszék elutasította a Klubrádió kártérítési igényétFotó: Tuba Zoltán - Origo

Az ügyvéd szerint azzal, hogy a Klubrádió az elmaradt bevételeit kizárólagosan az ideiglenességgel magyarázta, saját magát hozta nehéz helyzetbe. Ez akkor vált világossá, amikor a rádió által indítványozott, kirendelt médiapiaci szakértő mondta el a bíróság előtt, hogy a bevételek csökkenését nagymértékben meghatározhatta a megváltozó piaci környezet, például a legnagyobb hirdetők elmaradása.

Az ügyvéd szerint a bíróság végül is azért döntött így, hogy elutasítja a keresetet, hiszen a kártérítés két alapvető feltételét a felperes nem tudta bizonyítani. 

Rögzítette a törvényszék azt is, hogy egyébként a felperes ezt nyilvánvalóan nem megfelelő metódussal kísérelte meg, másrészt nyilvánvalóan nem nyert igazolást, hogy semmi más ok, csak a ideiglenesség okozhatott neki árbevétel-kiesést, ha pedig a kártérítés négy feltételéből, akár egyet is nem tud bizonyítani a felperes, akkor a keresetét el kell utasítani.  Természetesen a rádió fellebbezni fog, így a másodfokú bíróság kezében van a végső döntés - zárta szavait az ügyvéd.