22 évet kapott a 19 éves barátnőjét megfojtó nagyecsedi férfi

Vágólapra másolva!
Eredményesen kért súlyosítást a Debreceni Fellebbviteli Főügyészség annak a férfinek az ügyében, aki eltávozása alatt megszökött a börtönből, majd megfojtotta 19 éves élettársát.
Vágólapra másolva!

2018 nyarán a börtönbüntetését töltötte a 30 éves nagyecsedi férfi, aki egy eltávozása alkalmával

úgy gondolta, hogy nem megy vissza a börtönbe, hanem az akkor 19 éves élettársával inkább új életet kezdenek.

Tervük az volt, hogy előbb közösen bujkálnak, aztán külföldre költöznek. Amikor búvóhelyük felé mentek az erdőben,

a lány meggondolta magát, és próbálta rábeszélni a férfit, hogy menjen vissza a börtönbe.

Erre a férfi feldühödött, azt hitte, hogy valaki más miatt akarja őt szerelme visszaküldeni, és

féltékenységből egy cipőfűzővel megfojtotta a lányt.

A lány testét az erdőben hagyta, és azonnal elmondta a rokonainak, mit tett, majd bujkálni kezdett.

Másnap reggel egy fábiánházi lakatlan házban fogták el a rendőrök.

A férfit már korábban is elítélték különböző erőszakos és vagyon elleni bűncselekmények miatt, így visszaesőként, ráadásul börtönbüntetése alatt követte el tettét, ezért fegyházbüntetését feltételes szabadlábra bocsátás nélkül kapja meg.

A vád súlyosítás miatt fellebbezett, a férfi és védője az emberölés enyhébb megítélését kérte.

Végül a mai napon hozott ítélet szerint a férfi büntetését huszonkét év fegyházra súlyosították. Az ítélet jogerős.