Forgó mosógépbe rakta újszülött gyerekét a gyilkos anya

Vágólapra másolva!
A 33 éves, orosz Nadezhda otthon szülte meg negyedik gyerekét, majd első dolga az volt, hogy bevágta a mosógépbe, miközben a környezetében mindenkinek azt állította, hogy a gyereke halva született. A barátai, amikor megtudták az igazat, teljesen ledöbbentek. Egészen addig úgy tudták, Nadezhda egy gondos anya, aki imádja a gyerekeit.
Vágólapra másolva!

Gyilkossággal gyanúsítanak Oroszországban egy 31 éves, orosz fodrásznőt, mert a hírek szerint

a hétvégén megszülte, majd mosógépbe rakta negyedik gyerekét.

Amikor férje percekkel a szülés után rátalált, az asszony még vérben úszott, így azonnal mentőt hívott, és értesítette a rendőröket is.

A helyszínre érkező rendőrök átkutatták a lakást, és döbbenten fedezték fel a mosógépbe rejtett, már halott kisbabát. Nadezhda azt állította, a gyerek koraszülött volt, és halva született.

A nő barátai kis híján rosszul lettek, amikor megtudták, hogy mi történt a kisbabával:

Nadezhda-t a városban sokan ismerték, ugyanis fodrászként dolgozott. Nagyon népszerű volt a szakmájában, barátai szerint pedig emellett kifejezetten jó anya volt - írja a Mirror.

Előző házasságából született egy fia, jelenlegi férjétől pedig két kislánya. A halott baba lett volna a nő negyedik gyereke.

- mondta Elena Firsteva, Nadezhda legjobb barátnője

- mondta egy másik barátja.