Letartóztatták a 15 éves orgoványi fiút, aki a gyanú szerint halálra szurkálta apját

Vágólapra másolva!
Emberölés miatt tartóztattak le egy 15 éves orgoványi fiút. A gyanú szerint pénteken hajnalban egy családi veszekedés közben egy konyhakéssel többször megszúrta az apját, aki azonnal meghalt.
Vágólapra másolva!

A fiú egy gyermekotthonból szökött meg, két nappal a gyilkosság előtt. Szülei orgoványi tanyájára ment, ahol késő este az egész család inni kezdett. Éjjel a

fiú szülei összevesztek és verni kezdték egymást.

A fiú el akart menni, de a szoba ajtajánál az apja a karjánál fogva visszarántotta.

Verekedni kezdtek, és a földre kerültek. Ott a fiú meglátott egy konyhakést, amivel még a földön többször hátba, illetve egyszer fejen szúrta az apját.

Az apa szinte azonnal meghalt.

Az Origo az ügyészség szóvivőjétől megtudta, hogy a fiút néhány perccel ezelőtt letartóztatták, ugyanis tartani lehet attól, hogy a román állampolgárságú fiatal megszökik.