Latorcai Csaba: Rajtunk áll, tanulunk-e a múltból

LATORCAI Csaba, Holokauszt
Budapest, 2020. január 27. Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) közigazgatási államtitkára beszédet mond a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékhelyen, a Páva utcai zsinagógában 2020. január 27-én, a holokauszt nemzetközi emléknapján. MTI/Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
Rajtunk áll, tanulunk-e a múltból, erőt merítünk-e a 20. század diktatúráit megszenvedők áldozatvállalásából és az embermentők példájából - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának közigazgatási államtitkára hétfőn, a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapján tartott budapesti megemlékezésen, a Holokauszt Dokumentációs Központban.
Vágólapra másolva!

Latorcai Csaba úgy fogalmazott: "felelősséggel viseltetünk az egész teremtett világért és Európa jövőjéért".

- figyelmeztetett.

Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) közigazgatási államtitkára beszédet mond a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékhelyen, a Páva utcai zsinagógában 2020. január 27-én, a holokauszt nemzetközi emléknapján. MTI/Máthé Zoltán Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Az államtitkár kitért arra is, hogy a kormány az elmúlt 9 évben jelentős eredményeket ért el a holokauszt emlékezetének megőrzésében. A meghirdetett programok és kormányzati intézkedések új alapokra helyezték a szembenézést Magyarország történetének e sötét foltjával, oly módon, hogy egyúttal az emlékezetpolitika eszközével hozzájárultak a magyar közösségek identitásának megerősítéséhez.

- fogalmazott Latorcai Csaba, aki riasztónak és sajnálatosnak nevezte, hogy 75 évvel az auschwitz-birkenaui haláltábor felszabadulása után napjaink Európája, amelynek azonosságtudatát, identitását évszázadok óta a keresztény-zsidó kultúrkör hagyományai határozzák meg, olyan veszélyes útra készül lépni, amely ezt a meghatározó és identitást formáló fundamentumot kezdi ki.

Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) közigazgatási államtitkára (b) lerója kegyeletét az áldozatok emlékfalánál a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékhelyen, a Páva utcai zsinagógánál 2020. január 27-én, a holokauszt nemzetközi emléknapján. Forrás: MTI/Máthé Zoltán

- tette hozzá Latorcai Csaba.

Kovács Tamás, az emlékközpont igazgatója arról beszélt, hogy nem lehet elégszer és eléggé hangsúlyozni, hogy az Auschwitzban elpusztított áldozatok harmadát a korabeli Magyarország területéről deportálták.

Ezeknek az embereknek az egyetlen bűne az volt, hogy zsidónak vagy romának születtek, esetleg valamilyen más szempontból nem tetszettek a birodalom vezetőinek.

Az igazgató fontosnak nevezte, hogy a háború után született generációk is megismerjék a holokauszt teljes történetét, hátterét és utóhatásait.

- mondta Kovács Tamás.

Kovács Tamás, az emlékközpont igazgatója, Vlagyimir Szergejev orosz nagykövet, Jákov Hadasz-Handelszman izraeli nagykövet és Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) közigazgatási államtitkára (szemben, b-j) az áldozatok emlékfalánál a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékhelyen, a Páva utcai zsinagógánál 2020. január 27-én, a holokauszt nemzetközi emléknapján. Forrás: MTI/Máthé Zoltán

A megemlékezésen felolvasták António Guterres ENSZ-főtitkár emléknapi üzenetét. Azt írta:

- írta az ENSZ-főtitkár. Jákov Hadasz-Handelszman, Izrael budapesti nagykövete arról beszélt, hogy 75 évvel a második világháború vége után ismét világszerte növekszik az antiszemitizmus.

A növekvő idegengyűlölet, és a mások iránti gyűlölet együtt jár a holokauszt tagadásával és relativizálásával.

Ez megnyilvánul beszédekben, írásokban, sőt az iskolákban is.Hangsúlyozta, hogy az antiszemitizmus nemcsak a zsidó nép problémája, hanem elsősorban azé a társadalomé, amelyben megjelenik. Az antiszemitizmus ugyanis előfutára lehet másfajta, a társadalom stabilitását veszélyeztető diszkriminációnak, gyűlöletnek, ami elsősorban azokat sújtja, akik mások, mint a társadalom többsége.