Vágólapra másolva!
Pénteken egy 15 éves fiú elszökött a gyermekotthonból. Hogy oda miért került, egyelőre nem lehet tudni, ami viszont fontos adalék, hogy este már alkoholt ivott a szüleivel. És az is szerepel a rendőrök közleményében, hogy éjszaka az anyja és az apja verekedni kezdtek. A fiú számára már minden bizonnyal annyira megszokottá vált az erőszak, hogy a szülei egymásnak esnek, hogy egész egyszerűen felállt, és el akart menni. Nem tudott, mert az apja megfogta a karját. Néhány perccel később utóbbi már halott volt. 
Vágólapra másolva!

Kopott farmerben és fekete dzsekiben hozták a kecskeméti bíróságra azt a 15 éves fiút, aki a gyanú szerint pénteken éjszaka megölte a saját apját. A kezére bilincset, arra pedig vezetőszárat tettek. Szótlanul, fejét lehajtva várta a bírósági folyosón, hogy szólítsák.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Mikor megérkezett a fiú ügyvédje - pontosabban annak helyettese - kérdezgetni kezdte a fiút, az okokról és miértekről, hogy mi történt, „emberkedett-e vele az apja?" A fiú erre azt felelte, nem tudja. Azt is kérdezte az ügyvéd, hogy lenne-e hová mennie. A fiú mindenre nagyon szerényen és csendesen válaszolt. Látni lehetett rajta, hogy

sírt, ijedt volt és megviselte az egész.

Miután meghallgatta bíró, le is tartóztatták, egyelőre egy hónapra. Az indoklás szerint tartani lehet attól, hogy a román fiú megszökik. Információink szerint anyja kitagadta, jóformán a kirendelt védőjén kívül senkire sem számíthat. Lelki támogatásra valószínűleg tőle sem.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Orgovány határában áll a kopottas ház, ahol péntek éjszaka a gyilkosság történt. És ahol valószínűleg már korábban is több verés, verekedés történt. Egy bicikli van az oldalának támasztva, a hétvége óta a helyeik szerint se ki, se be nem ment senki.

A gyilkossággal gyanúsított fiú anyja a kisebb gyerekekkel rokonaihoz ment, akik szintén Orgoványban laknak.

A fiú ide ment haza pénteken, miután megszökött a nevelőintézetből. Este a család inni kezdett, majd az anya és apa veszekedett, erre a fiú el akart menni. Az apa megfogta a karját, nem akarta elengedni, erre dulakodni kezdtek és a földre kerültek.

A fiú észrevett egy konyhakést a földön, és többször megszúrta vele apját a hátán és egyszer a fején. Az apa a helyszínen meghalt.

Egy szomszéd azt mondta, szombat hajnalban a kutyájuk heves ugatására és a fényekre ébredtek. Mikor meglátták, hogy ezek rendőrségi kék fények, majd később a talpig fehér ruhás helyszínelőket, tudták, hogy nagy a baj.

A szomszéd elmondása szerint korábban is többször hangos veszekedések voltak a házban, de az
utóbbi időben nem nagyon hallották ezeket.

- mondja. Ilyenkor sokszor kiabáltak részegen a kutyájával, a kocsmából hazafelé többször ingerelték. Azt mondja, a fiút egyáltalán nem ismerték.