Melegszik az idő a jövő héten

tél, napsütés, budapest
A jövő hétvégén sok helyen napközben 10 fok körüli hőmérsékletet is mérhetünk majd (illusztráció).
Vágólapra másolva!
Melegszik az idő a jövő héten, a hétvégén helyenként 10 foknál is melegebb lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos előrejelzéséből.
Vágólapra másolva!

Hétfőn még marad a jobbára borult, párás, foltokban ködös idő. Délutántól a Dunántúl nyugati, északnyugati részén szakadozhat fel a felhőzet, és ott lehet némi napsütés.

Ónos szitálás, hószállingózás szinte bárhol kialakulhat, főként az Alföldön több helyen valószínű ónos eső, eső is.

A legmagasabb hőmérséklet többnyire mínusz 2 és plusz 3 fok között várható.

Kedden túlnyomóan borult lesz az ég, ugyanakkor a nyugati, délnyugati határ közelében időszakosan elvékonyodhat a felhőtakaró.

Nyugat felől egyre nagyobb területen ered el az eső, de északkeleten havas eső, hó, ónos eső egyaránt előfordulhat.

A minimumhőmérséklet mínusz 3 és plusz 2, a maximumhőmérséklet 5 és 11 fok között alakul, de északkeleten hidegebb idő valószínű.

Szerdán kezdetben a keleti vidékeken lehet csapadék, ezt követően inkább szórványos záporok, az északi részeken hózáporok kialakulása valószínű.

Többfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik a szél.

A leghidegebb órákban mínusz 3 és plusz 2, napközben plusz 3 és 8 fok között alakul a hőmérséklet.

Csütörtökön és pénteken a hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett elszórtan fordulhat elő zápor, hózápor, pénteken inkább eső. A legalacsonyabb hőmérséklet csütörtökön mínusz 6 és plusz 1, pénteken mínusz 5 és plusz 1 fok között alakul.

Csütörtökön napközben plusz 2-7, pénteken 5-11 fokig melegszik a levegő.

A jövő hétvégén sok helyen napközben 10 fok körüli hőmérsékletet is mérhetünk majd (illusztráció) Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Szombaton és vasárnap többnyire erősen felhős lesz az ég. Szórványosan várható kisebb eső, zápor. A déli, délnyugati szél helyenként megélénkül. A legalacsonyabb hőmérséklet szombaton mínusz 2 és plusz 3, vasárnap mínusz 1 és plusz 4 fok között alakul.

A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 5 és 12, vasárnap 5 és 10 fok között alakul

- olvasható az előrejelzésben.