A győztes fideszes győri polgármester sajtótájékoztatót tartott

Vágólapra másolva!
Választási győzelme után Dézsi Csaba András sajtótájékoztatót tartott, ahol a politikus elsőként szeretettel gratulált az újdonsült Európa-bajnok vízilabda-válogatottnak. A frissen megválasztott győri polgármester ezután megköszönte a győri választóknak a bizalmat, hogy a többség rá adta a voksát. Úgy fogalmazott, hogy számára Győr az ország szívét jelenti, és a megyeszékhelyet együtt kívánja építeni a város lakóival - számolt be a történtekről a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

Ezután emlékeztetett a meghirdetett programjára, amelyet a választók a voksoláson elfogadtak. Dézsi Csaba András közölte azt is, hogy

most levetik az öltönyt és a nyakkendőt, felveszik a bakancsot, illetve a munkásruhát, és elkezdődik a munka.

A politikus hangsúlyozta, hogy polgármesterként számíthat a város két fideszes országgyűlési képviselőjére, Simon Balázs Róbertre és Kara Ákosra, valamint a magyar kormányra. Végül kiemelte, a Borkai-korszak után egy olyan

Dézsi-korszakot kíván nyitni Győr életében, amely alatt a város még inkább virágozni fog.

A győri időközi polgármester-választáson 100 százalékos feldolgozottságnál Dézsi Csaba András, a Fidesz-KDNP jelöltje a szavazatok 56,14 százalékát szerezte meg.

Pollreisz Balázs, az ellenzéki összefogás – LMP, MSZP, Jobbik, DK, Momentum – jelöltje a szavazatok 39,05 százalékával a második lett. A többi jelölt összes szavazata nem éri el a leadott szavazatok 5 százalékát.

A polgármester-választás az időközi szavazásokhoz képest magas részvételt hozott, a győriek 42,25 százaléka adta le voksát.