22 migránst tartóztattak fel hajnalban Csongrád megyében

Feltartóztatott migránsok Csongrád megyében.
Feltartóztatott migránsok Csongrád megyében.
Vágólapra másolva!
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba huszonkét migráns Csongrád megyében. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz visszakísérték őket. Péntek délután ugyanezen a határszakaszon tizenhárom határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök. Ez esetben egy ukrán férfi ellen pedig embercsempészés gyanúja miatt eljárást indítottak.
Vágólapra másolva!

A rendőrök 2020. január 25-én 1 óra körül Kiszombor közigazgatási területén huszonkét határsértőt tartóztattak fel.

Ellenőrzésüknél a csoport tagjai közül ketten pakisztáni, nyolcan afgán, tizenketten pedig szír állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.

A rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően az illegális migránsokat visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Feltartóztatott migránsok Csongrád megyében. Forrás: police.hu

Pénteken 0 óra és 24 óra között hat esetben, összesen tizenkét határsértőt tartóztattak fel Szeged és Röszke közigazgatási területén, illetve a Röszke Autópálya-határátkelőhelyen. Ellenőrzésük alkalmával

a migránsok szír, afgán, palesztin, valamint marokkói állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.

A rendőrök a jogszabályoknak megfelelően az illegális migránsokat itt is visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Egy cseh autóval érkező ukrán sofőrt és örmény utasát közösen ellenőrizték a magyar és a román rendőrök a Csanádpalota Autópálya-határátkelőhelyen.

Az ellenőrzés megállapította, hogy

az örmény állampolgár által átadott útlevél és tartózkodási engedély nem a részére lett kiállítva.

Az ukrán állampolgárságú sofőrrel szemben embercsempészés gyanúja miatt, amíg utastársával szemben közokirat-hamisítás gyanúja miatt a román határrendőrség jár el.