Szijjártó Péter: Nincs magyar érintettje a koronavírusnak

Védőmaszkot gyártó üzem munkásai a Hopej tartományban fekvő Hantanban 2020. január 23-án. Négyszáz fölé nőtt az új koronavírussal fertőzöttek száma Kínában, ahol a járvány már az ország 13 régióját elérte. A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság közleménye szerint betegség halálos áldozatainak száma kilencre nőtt a járvány kiindulópontjának számító közép-kínai Vuhanban, és csak az előző nap 149 új fertőzöttet diagnosztizáltak az országban, így az összes beteg száma 440-re emelkedett. A vírus néhány esetben már Tajvanon, Thaiföldön, Japánban, Dél-Koreában és az Egyesült Államokban is megjelent.
Vágólapra másolva!
Nincs magyar érintettje a koronavírusnak - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
Vágólapra másolva!

A politikus egy másik témában tartott sajtótájékoztatón kérdésre kifejtette, hogy az ügyben nemzeti szinten az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) Országos Tisztifőorvosi Hivatalától szerzik be az információkat, nemzetközi szinten pedig az Egészségügyi Világszervezettől (WHO).

- mondta a miniszter.

Védőmaszkot gyártó üzem munkásai a Hopej tartományban fekvő Hantanban 2020. január 23-án Forrás: MTI/EPA/-

Szijjártó Péter közölte, hogy ennek ellenére hoztak intézkedéseket, a nagykövetségek és főkonzulátusok világszerte szorosan nyomon követik a fejleményeket, rendszeresen egyeztetnek az egészségügyi hatóságokkal,

és ha valahol ez a vírus megjelenik, és veszélyt jelenthet magyar állampolgárokra, azonnal figyelmeztetést adnak ki.

Szijjártó Péter elmondta,

hogy Vuhan városát, ahol a vírust észlelték, a kínai hatóságok lezárták.

Azt kérik azoktól a magyaroktól, akik Hupei tartományba terveznek utazást, azt halasszák el.

Ha pedig Kína más városaiba utaznak, kövessék a konzuli szolgálat honlapját, és regisztráljanak konzuli védelemért.