Német, svájci, sőt horvát szervezetek is pénzelik Soros magyarországi birodalmát

2020.01.24. 12:04

Számos külföldi országból finanszírozzák Soros hazai birodalmát, derült ki az Origóhoz eljutott dokumentumokból. Bár valamennyi helyi Soros-szervezet tagadja, hogy külföldi érdekeket szolgálna ki, azonban, ha jobban megnézzük ezeket a helyi leányvállalatokat, akkor azt láthatjuk, hogy szinte kizárólag csak külföldi forrásokból gazdálkodnak, így jogosan merül fel a kérdés, hogy milyen célokat és mi okból szolgálhatnak ezek a hazánkban bejegyzett egyesületek, alapítványok. Mert az ősi szabály szerint aki fizet, az diktál. A Századvég NGO-radarja is a Helsinki Bizottság tavalyi éves beszámolójával foglalkozik. Ebből kiderül, hogy a 481 millió forintos bevételükből mindössze 5 millió forint származik hazai adózóktól, és ha feltételezzük, hogy a meg nem jelölt adományok mind hazai forrásúak, akkor is csak a bevétel 7 százaléka származna belföldről. Azaz a maradék 93 százalék külföldről van. A finanszírozók között persze megtaláljuk Soros házi alapítványát, az Open Society Foundationt, az Európai Bizottságot, vagy épp az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságát, de német, svájci és horvát szervezetet is találunk a támogatók listájában, ahogy a Holland Nagykövetséget is. A Helsinki Bizottság egy rejtélyes svájci finanszírozója, az Oak Foundation bár korábban inkább klímavédelemmel és női egyenjogúsággal foglalkozott, most mégsem sajnált 130.000 dollárt - 38 millió forintot - Soros hazai blogjától, a 444-től.

Az Origo birtokába jutott dokumentumok azt igazolják, hogy a Soros-birodalom hazai képviselői - többek között a Helsinki Bizottság is - hiába sírta tele a nemzetközi sajtót és az Európai Uniót azzal, hogy a nemzeti kormány ellehetetleníti őket, gonosz adókkal és megbélyegzéssel kívánja megakadályozni "áldásos" tevékenységüket, valójábantovábbra is élnek és virulnak.

Diavata, 2019. április 6. Illegális bevándorlók tüntetnek az észak-görögországi Szalonikitől nyugatra fekvő Diavatában lévő migránstábor előtt. Képünk illusztráció.Forrás: MTI/EPA/ANA-MPA/Szotírisz Barbaruszisz

A Helsinki Bizottság és a többi szervezet továbbra is nyugodtan, mindenfajta atrocitás nélkül folytathatják tevékenységüket, ésa külföldi finanszírozóik - elsősorban Soros György - továbbra is minden akadály nélkül pénzelheti, és nem mellékesen igazgathatja magyar birodalmát.

 

A Helsinki Bizottság bevételének 1 százaléka jött össze hazai adózóktól, maximum 7 százalék belföldről, a többi mind külföldről

A Helsinki Bizottság 2018-as beszámolójából kiderült, hogy a hazai Soros-birodalom egyik ékkövének számító, elvileg jogvédő szervezet,közel 500 milliós éves bevételéből mindössze 5 millió forint származik a hazai adófizetők 1 százalékos adományaiból,ami arra utal egyrészt, hogy nem nagyon mozgatja meg a Helsinki Bizottság jogvédő tevékenysége a magyarokat. Hogy miért nem, erről egy későbbi, a szervezet tevékenységét firtató cikkünkben foglalkozunk.

Forrás: Helsinki Bizottság pénzügyi beszámolója 2018.

Bár a szervezet bevételében van egy nem teljesen tisztázott eredetű 30 milliós adomány rész,

de ha erről azt feltételezzük, hogy ez mind hazai forrásból származik, akkor is csak a szervezet teljes bevételének mindössze 7 százalékát éri el a hazai forrás, a többi bevétel, tehát 93 százalék pedig egytől egyig külföldi finanszírozótól jön. A Helsinki Bizottság egy olyan szervezet, amely elvileg magyarországi jogvédelmet, itteni érdekeket hivatott szolgálni, és célként arról ír bemutatkozásában, hogy arra törekszik, hogy az emberi jogok nemzetközi dokumentumait érvényre jutassa Magyarországon.

Hogy mire terjed ki a jogvédő magyar Helsinki Bizottság "érzékenysége", milyen jogokat is véd pontosan, arra egy későbbi cikkünkben visszatérünk, de annyit elöljáróban elmondhatunk, hogy legtöbbször nem az náluk a sorrend, ami a jó érzésű magyar embereknél, hanem valami egészen más.

Német, svájci és horvát szervezetek, de a holland nagykövetség is pénzelte őket

No, de visszatérve a Helsinki Bizottság tavalyi beszámolójához, az alábbiak derültek belőle ki.

  • A szervezet a legtöbb pénzt természetesen Soros házi pénztárából, az Open Society Foundationtől kapta, csak tavaly 5 különböző célra, egészen pontosan 113 millió forintot.
  • De ‭ott lohol második helyen a Helsinki Bizottság fő támogatói között az Európai Bizottság is, amelyik 100 millió forintot adott csak 2018-ban a szervezetnek hét jogcímen.
  • Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága is sok pénzt adott a Helsinki Bizottságnak, egészen pontosan 59 millió forintot két különböző jogcímen.
  • Egy német migránsokat támogató Soros-szervezet, a Pro Asyl  is pénzelte ‭több mint 7 millió forinttal a Helsinkit.
  • ‬Ahogy egy EU-Russia Civil Society Forum nevű szervezettől is kaptak közel 6 millió forintot.
  • De hogy mennyire külföldi érdekeket szolgál a Helsinki Bizottság, jól mutatja az is, hogy a Holland Nagykövetségtől közel 5 millió forintos megbízást kaptak a magyar jogállamiság kapcsán. Mert hát a jó öreg hollandoknál annyira rendben van minden, hogy már ide kell jönniük kioktatni bennünket demokráciából. 
  • De német, holland és persze az ismert USA-beli spekuláns-megbízókon felül, a Helsinki még egy horvát álcivil szervezet támogatását is élvezte a tavalyi évben, a Human Rights House Zagrebét.
  • Kiemelkedő támogatást, 76 millió forintot adott a Helsinki Bizottságnak az Oak Alapítvány is, ahogy a The Sigrid Rausing Trustnak is olyannyira fontos volt az emberi jogok magyarországi védelme, hogy nem sajnáltak rá 25 millió forintot. Az utóbbi két szervezetről érdemes néhány szót ejteni, mivel kevésbé ismertek, azonban láthatóan mindkettejüknek nagyon sok pénzt megért a magyar Helsinki Bizottság tevékenységének finanszírozása.

Az OAK Foundation Sorosék kiemelt partnere, a 444-et is támogatták

Az OAK Foundations egy svájci központú szervezet, amely szintén emberi jogokkal, környezetvédelemmel, kisebbségekkel, gendertudománnyal stb. foglalkozik, és amely szervezet folyamatos terjeszkedésben van. Hazánkban is két partnerszervezettel büszkélkedhet, az egyik ebből a Helsinki Bizottság.Egy korábbi Open Society-s dokumentum partnerszervezetként tünteti fel az OAK-ot, kifejezetten európai projektekre vonatkozóan.

Forrás: Origo

A szervezet azért is érdekes, hiszen amellett, hogy a Helsinki Bizottságot pénzeli, egy másik hazai, Sorosék által finanszírozott céget, méghozzáa 444.hu-t kiadó Magyar Jeti Zrt.-t is megtámogadta a nagylelkű svájci alapítvány 130.000 dollárral, azaz több mint 38 millió forinttal.  Hogy egy környezetvédelemmel és női egyenjogúsággal foglalkozó szervezet miért is támogat egy középszerű, magyarországi Soros-blogot, az érthetetlen.Az meg különösen nevetséges, hogy miután közel 40 milliót adott a lapnak a fenti szervezet, a 444-et "függetlennek" nevezi a kiadványuk. 

Hát ilyen a baloldali függetlenség.

Forrás: Origo

Soros által létrehozott pénzügyi alap pénzeli Soros másik szervezetét

A másik érdekes finanszírozó a Helsinki listájában, a The Sigrid Rausing Trust, a Soros Alapítvány által létrehozott pénzügyi alap, amelyet az Open Society szándékosan "emberi jogi mozgalmak" támogatására hozott létre három évvel ezelőtt.

Nagyon úgy tűnik, hogy Magyarországon az emberi jogok védelme - hiszen hol máshol  -  olyannyira kiemelt célnak számít, hogy nem sajnált rá a Soros-központ 25 milliót adni.

A pénzügyi alap, azonban nem csak a Helsinki Bizottságnak adott segítséget, hanem természetesen más hazai Soros-szervezeteket is megtámogatott egy kis pénzzel.

 

Forrás: Origo

 

  • Így az Átlátszó: £80.000-ot, azaz több mint 31 millió forintot,
  • Direkt36: £40.000-ot, azaz több mint 15 millió forintot,
  • EMMA Egyesület: £90.000-ot, azaz több mint 35 millió forintot,
  • TASZ: £450,000-ot, azaz több mint 175 millió forintot! kapott a Soros-birodalom legújabb fiókszervezetétől.

 Hogy ilyen bőkezű külföldi adományozás után hogyan tudnak ezek a szervezetek elfogulatlanul, az általuk képviseltek érdekeit figyelembe véve eljárni, azt jól láttuk az elmúlt években, és jól mutatja Soros hazai és európai tevékenysége.