Baloldali politikusok is a Fidesz győri polgármesterjelöltje mögött

DÉZSI Csaba András; BORKAI Zsolt
Dézsi Csaba András, Győr polgármestere.
Vágólapra másolva!
Nyögvenyelősen indult és botrányokkal tarkítva folytatódott az ellenzéki pártok időközi önkormányzati kampánya Győrben, ahol a balliberálisok indulója, Pollreisz Balázs (MSZP) kényszerből vállalta a polgármester-jelöltséget. Tetézi a balliberális oldal gondjait, hogy egymás után két politikusuk is bejelentette: a Fidesz–KDNP aspiránsát, Dézsi Csaba Andrást támogatja. A kormánypárti jelölt korábban jelezte, megválasztása esetén csapatmunkában fejlesztené tovább a várost - írja a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

A lap azt írja, hogy az októberben a győri ellenzéki összefogás jelöltjeként egyéni körzetben egyedüliként nyerő önkormányzati képviselő, Bárány István is a Fidesz–KDNP polgármesterjelöltjét támogatja a vasárnapi választáson – erről csütörtökön maga a politikus tett bejelentést.

Hozzátette:

számára mindig a város, és benne a választókerülete volt és lesz is az első, és Dézsi Csaba Andrást tartja képesnek arra, hogy a megyeszékhelyet vezesse.

Kiemelte, hogy Dézsi személyében egy emberközpontú, a városlakókkal párbeszédet folytató, a város érdekét minden szinten képviselni és érvényesíteni képes vezetőt nyerhetnek a győriek. Nem ő az első ellenzéki, aki Dézsi mellett foglalt állást, szerdán Németh Árpád, az MSZP helyi szervezetének volt alelnöke jelentette be, hogy a Fidesz–KDNP-s jelöltet támogatja.

Dézsi Csaba András kardiológus főorvos, önkormányzati képviselő, a Fidesz-KDNP győri polgármesterjelöltje beszél a jelöltbejelentő sajtótájékoztatón Győrben 2019. december 6-án Forrás: MTI/Krizsán Csaba

Ellenzéki káderhiány

Az ellenzék nemcsak most mutatja a gyengeség jeleit, már ősszel is jelölthiányban szenvedtek, mert a január 26-i időközi polgármester-választáson való indulás ötletével megkeresett összes civil elhárította az ajánlatot.

Ezért vállalta el végül a jelöltséget Pollreisz Balázs, az MSZP Győr-Moson-Sopron megyei és győri elnöke – erről maga a politikus beszélt a sajtónak, amikor december elején eldőlt, hogy ő indul a balliberális pártok színeiben a most vasárnapi megméretésen. Pollreisz Balázs, aki tíz évig Győrben a Gyárvárosi Közösségi Házat irányította, 2016 őszétől pedig az MSZP Házat vezeti, kifejtette: a megkeresett civilek azt mondták, nem tudnak, vagy nem mernek elindulni a választáson.

Az, hogy január 26-án a győri közgyűlés

szocialista csoportjának vezetője száll ringbe a balliberális pártok jelöltjeként, azért is érdekes, mert az októberi választáson a városban még Glázer Tímea, a DK helyi elnöke indult, és maradt alul

a később a polgármesteri tisztségről lemondó Borkai Zsolttal szemben.

Glázer közel egy hónappal később, november elején a Mércének még úgy nyilatkozott, hogy kész az újraindulásra, de ha kell, akár egy ellenzéki előválasztáson is megméreti magát, három hét múlva azonban mégis bejelentette: nem indul a győri polgármesterségért. A DK-s politikus a döntését azzal indokolta: a jelöltséget azért nem vállalja,

Ezután Pollreisz maradt a balliberális pártok utolsó esélye, a szocialista politikus már nem mondhatott nemet a jelöltségre. Az első hetekben az ellenzéki politikus és a mögötte álló pártok viszonylag visszafogott kampányt folytattak, de az új évben felpörögtek az események.

Egyre több jel utalt arra, hogy bár a jelöltet a szocialisták adták, a háttérből mégis a DK és Gyurcsány irányít.

A küzdelemben ezúttal is a Szombathelyen már kipróbált, Czeglédy Csabához köthető embereket vetettek be. Beszállt a győri ellenzék polgármesterjelöltjének kampányába Ungár Péter (LMP) országgyűlési képviselő is, amire egyértelmű bizonyíték volt, hogy a politikus résztulajdonában álló Azonnali.hu vitát szervezett a megyeszékhelyen induló polgármesterjelölteknek.

Durvuló kampány

Nemcsak a háttéremberek, de országosan ismert balliberális politikusok is ellátogattak Győrbe, mások mellett Korózs Lajos, az Országgyűlés egészségügyi bizottságának szocialista elnöke.

És ha már a szocialista politikus Győrbe ment, akkor sajtótájékoztatót is tartott Pollreisz Balázzsal, ahol egy győri orvos betegségéről hozott nyilvánosságra információkat, hogy ezzel is alátámassza, milyen rossz az egészségügyi ellátás a városban. Korózs Lajosék arról beszéltek, hogy a győri kórházban két onkológus van, és közülük az egyik rákbeteg.

Ezzel a kijelentéssel személyes adatokkal éltek vissza, de emellett nem is mondtak igazat, hiszen a győri kórházban nem két, hanem több onkológus van.

Beszállt a győri kampányba a Hódmezővásárhelyen botrányt botrányra halmozó Márki-Zay Péter polgármester és a fővárosban száz nap alatt valóságos politikai tisztogatást végző Karácsony Gergely főpolgármester is, akik éppen csütörtökön próbálták erősíteni Pollreisz Balázs pozícióit.

Bár a civil felkértek – az ellenzék tálalása szerint – azért nem vállalták az indulást, mert félnek a következményektől,

döntésükben közrejátszhatott az is, hogy a Borkai-érában Győr nagyon sokat fejlődött.

Ennek is köszönhető, hogy Borkai Zsolt 2010-ben csaknem 70, de még 2014-ben is több mint 61 százalékkal nyerte el a polgármesteri széket.

Pollreisz Balázs és Karácsony Gergely Forrás: Facebook

Sőt, a szeptemberben kirobbant, országosan is nagy nyilvánosságot kapott botránya ellenére a sportolóból lett politikus még tavaly októberben is képes volt megtartani a polgármesteri tisztséget, más kérdés, hogy arról végül le kellett mondania.

A közgyűlésben a Fidesz–KDNP a történtek ellenére jelentős többséget szerzett, hiszen a tizenhat egyéni körzetből tizenötben győzni tudtak a kormánypárti jelöltek.

Párbeszéd a civilekkel

A Fidesz–KDNP a január 26-i időközi polgármester-választáson Dézsi Csaba András kardiológus főorvost, önkormányzati képviselőt indítja, aki 25 éve tagja a győri közgyűlésnek, és ezalatt hét alkalommal sikerült nyernie egyéni körzetben a választásokon. Egy ciklusban alpolgármesterként a kulturális élet, az egészségügy, a szociálpolitika, a környezetvédelem és az ifjúságpolitika területén tevékenykedett.

A kormánypárti politikus a Magyar Nemzetnek adott interjújában korábban arról beszélt, hogy

rendkívüli dolog egy ember életében, ha a szülővárosa polgármesterjelöltje lehet. Kiemelte, hogy a város gazdaságilag stabil, és leginkább a kommunikációban szeretne változást.

Úgy fogalmazott, hogy ki kell nyitni szélesre a városháza kapuit, és konzultálni kell vezetői szinten a társadalmi és civil szervezetekkel, kamarákkal éppúgy, mint a különböző városrészek lakóival. A kormánypárti politikus egyértelművé tette, hogy csapatmunkában fejlesztené tovább a várost.