Fidesz: A Szeviép-ügy Botka László korrupciós ügye

Vágólapra másolva!
A Szeviép-ügy nemcsak egy súlyos bírósági korrupciós ügy, hanem Botka László polgármester és a szegedi önkormányzat korrupciós ügye - mondta Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője. 
Vágólapra másolva!

A kormánypárti politikus kifejtette: a Szegedi Törvényszék bírái - "nagyon gyanús körülmények között" - másodfokon felmentették a Szeviép-ügy vádlottjait, akik egyébként "ezer szállal kötődnek" Botka Lászlóhoz és a szegedi önkormányzathoz.

A polgármester és az önkormányzat tartotta el építőipari megbízásokkal a Szeviépet, a szocialistákhoz közel álló cég 34 milliárd forintos megrendelést kapott, és "milliárdok tűntek el", mintegy félezer kisvállalkozót nem fizettek ki

- mondta Budai Gyula.

Arról is beszélt,

az ügyben felmentő ítéletet hozó egyik bírónőről az derült ki, hogy a Botka László vezette önkormányzat közel egymilliárd forinttal támogatta a családi cégét egy megbízás keretében.


A Szeviép-ügyben bíráskodó másik bíróról pedig az derült ki, hogy "potom áron kapott" egy csaknem 100 négyzetméteres önkormányzati lakást Botkáéktól a sétálóutcában - tette hozzá a Fidesz képviselője. Budai Gyula értékelése szerint úgy tűnik, Botka László "pénzzel és pozíciókkal befolyásolja az egyes ítélkező bírákat Szegeden, és ezzel az igazságszolgáltatást".