A cél továbbra is a magyar határ és Európa schengeni határának védelme

Vágólapra másolva!
A Belügyminisztérium közleményben azt írta, hogy Magyarország célja továbbra is az, hogy megvédje a magyar határt és ezzel Európa schengeni határát az illegális migrációtól.
Vágólapra másolva!

Az illegális migráció veszélyezteti Európa biztonságát, és a külső határok védelmét meg kell erősíteni.

A folyamatos migrációs nyomás miatt a magyar határvédelemre is szükség van.

Ezt tagállami hatáskörnek tekintik, emellett Magyarország továbbra is elutasítja a betelepítési kvóta minden formáját - írták.

Többek között ezekről is szó volt csütörtökön és pénteken Zágrábban az európai uniós bel- és igazságügyi miniszterek informális ülésén. A belügyi napon a magyar delegációt Kontrát Károly, a BM parlamenti államtitkára vezette.

A tárca közleménye szerint a kétnapos konferencia a biztonság köré épült. A miniszterek úgy értékeltek:

az elkövetkező évek kiemelt feladata a polgárok bizalmának visszanyerése és a biztonság helyreállítása.

Mindennek alapfeltétele a schengeni térség működése és egy határvédelemre épülő menekültügyi rendszer. Ennek kapcsán fontos szerepet kap a mesterséges intelligencia és az új technológiák bevezetése.

Ennek kapcsán emlékeztettek, hogy 2019 májusában az Európai Unió Tanácsa két rendelet elfogadásával megteremtette a bel- és igazságügy területén működő uniós információs rendszerek közötti különböző informatikai rendszerek együttműködését. A miniszterek áttekintették az ezen rendeletek végrehajtásából eredő feladatokat is.

- írta a BM. A tárca szerint lényeges, hogy a tagállamok rendszeres tájékoztatást kapjanak a fejlesztésekről a belügyminiszteri tanácsüléseken.

Az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség nemrég hatályba lépett rendeletével kapcsolatban Magyarország több bizonytalan tényezőre hívta fel a tagállamok figyelmét.