Rockzenészek is támogatják a Székely Nemzeti Tanács aláírásgyűjtését

varga miklós énekes
Vágólapra másolva!
Több magyar rockzenekar, illetve az EDDA Művek frontembere is csatlakozott a Székely Nemzeti Tanács által indított polgári kezdeményezés támogatóihoz. Pataky Attila úgy fogalmazott, hogy Erdélynek és Székelyföldnek is kiemelkedő szerepe volt abban, hogy meg tudtuk őrizni a magyarságunkat - olvasható a SZOLJON, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei hírportál oldalán. A Székely Nemzeti Tanács célja Székelyföld autonómiájának a kivívása a jog és a demokrácia eszközeivel.
Vágólapra másolva!

Az EDDA Művek frontembere mellett olyan magyarországi előadók is támogatásukról biztosították a kezdeményezést, mint a Szkítia, a Hungarica, a Historica, a Kárpátia, a Vágtázó Csodaszarvas, a Kowalsky meg a Vega, a Palmetta, a Credo és az RPG zenekarok, illetve Varga Miklós énekes, valamint Schmiedl Tamás, Göbl Gábor és Mentes Norbert zenészek (a Moby Dick tagjai).

- fogalmazott a hírportál kérdésére Pataky Attila.

A zenész szerint Erdélynek és Székelyföldnek is kiemelkedő szerepe van abban, hogy meg tudtuk őrizni a magyarságunkat. Ezért is érzi fontosnak, hogy kiálljunk most mi is az erdélyiekért és a székelyekért, de ugyanúgy a felvidéki, kárpátaljai vagy délvidéki magyarokért is.

– fogalmazott az énekes, aki azt is hangsúlyozta, hogy bár sok ügy kapcsán keresik meg őket, az elfoglaltságuk miatt - mert az ő életében is 24 órából áll egy nap - csak a valóban nagyobb jelentőségű kezdeményezések mellé állnak.

Pataky hiszi és reméli, hogy az EDDA-tábor segít, és az ügy mellé áll.

– zárta mondandóját Pataky Attila.

Hasonlóképpen vélekedett Varga Miklós is, amikor úgy fogalmazott, hogy

Varga Miklós azért is érzi fontosnak kiállni a székelyek autonómiája mellett, mert nagyon szereti Erdélyt és azon belül is a Székelyföldet.

– mondta az énekes, aki szerint

ez az összefogás, az egymásért való kiállás nekünk is érdekünk. A magyarországi magyarokat is erősíti, ha összefogunk. Ez egyszerű matematika. A 15 millió pont 5 millióval több, mint a 10 millió - tette hozzá az egykori "István király".

Varga Miklós nem tud elképzelni annál nagyobb ügyet, mint hogy Székelyföld autonómiát kapjon, hiszen a világon mindenhol természetes, hogy teljes jogú autonómiát élvezzenek azok a népek, amelyek kulturálisan, nyelvükben eltérnek az államalkotó többségtől.

– fogalmazott az énekes.

Varga Miklós énekes Forrás: Facebook/Varga Miklós Fan Club

- idézte Wass Albert gondolatát Sztrebka Erika. A Szkítia énekese bízik abban, hogy támogatásuk másokra, az őket ismerőkre is hatással lesz.

Sztrebka Erika azt mondta, hogy, róluk mindenki tudja, hogy nemes és a magyarságot érintő kérdésekben mindig kiállnak. Most sem tettek mást, mert ellent magunknak nem mondanak.

hangsúlyozta Sztrebka, aki bízik abban, hogy az aláírás melletti rokonszenvet kifejező, a Facebookon beállítható profilkeret divat lesz a fiatalok körében, és ezzel is támogatnak „egy nemes ügyet".

Fábián Zoltán, a Hungarica zenekar Székelyföldről származó énekese is arról tájékoztatott, hogy formációjuk egy emberként támogatja az SZNT aláírásgyűjtő kezdeményezését.

Ő maga, na meg a zenekar máris használja Facebook-profilján a támogatást jelképező keretet.

Fábián közölte, hogy a közösségi média sok káros hatása mellett azért van néhány pozitív is, ez az ügy is egy példája ennek. Meglátása szerint rajtuk, zenészeken is múlik, hogy a fiatalok éppen mit tartanak divatosnak - olvasható a hírportálon.

Ugyanakkor korábban és most is azért állt és áll a székely ügy mellé, mert

A népdalfeldolgozásairól is ismert Palmetta zenekar is csatlakozott azon zenekarokhoz és zenészekhez, akik a nemzeti régiók európai polgári kezdeményezés támogatására buzdítanak. Úgy vélik: azáltal, hogy a történelmi Magyarország egész területéről dolgoznak fel népdalokat, megtapasztalták, hogy "a népdalok és a magyar kultúra régen összefonódott, és a zenekar, a zenekar tagjai számára fontos a magyarság és a nemzeti értékek, ezért is állnak a kezdeményezés mellé, hiszen a felvidéki, délvidéki vagy erdélyi magyarok számára is alapvető kellene legyen, hogy megőrizhessék identitásukat."

A kezdeményezést interneten keresztül is lehet támogatni ide kattintva.