Elviselhetetlen csatornabűzben, felújítás közben műtöttek a budaörsi rendelőben

Vágólapra másolva!
Orrfacsaró csatornabűz, kilógó vezetékek, a folyosóra kidobált betegkartonok: sokkoló körülmények vannak a Budaörsi Egészségügyi Központ falain belül - írja a Ripost. Az elképesztő állapotokról videó is készült. Ahogy azt megírtuk, a Wittinghoff Tamás balliberális budaörsi polgármester nevelt fia által privatizált intézményben több tucat ember szenvedett súlyos látássérülést, ketten megvakultak, de további négy embert fenyeget ez.
Vágólapra másolva!

Borzalmas botrány robbant ki a Budaörsi Egészségügyi Központ körül. A rendelő először ideiglenesen, majd 10 évre szóló szerződéssel kezdte működését. Üzemeltetési jogát egy kft. kapta meg, melynek ügyvezető igazgatója Dr. Spányik András, Wittinghof Tamás polgármester nevelt fia. A budaörsi polgármester 20 évig élt együtt dr. Spányik András édesanyjával, azóta is jóban vannak.

A kft. nemrég azzal büszkélkedett, hogy a rendelőben folyamatos felújítási munkákat végeznek, az ellátás pedig a felújítások alatt is kiválóan, szüneteltetés nélkül működik minden szakterületen. A megfertőződött betegek azonban ezt egészen máshogy tapasztalták:

A Ripost munkatársai január 21-én szembesültek vele, hogy az egynapos sebészet továbbra sem működik. A felújítási munkákra hivatkozva a falból kábelek lógnak ki,

a második emeleti váróteremből pedig fel lehet látni a 3. emeleti lépcsőfordulóba, ahol nyitott kartotékszekrények állnak, fiókjaikban több száz beteg adatlapjai és leletei, melyekbe bárki belenézhet.

A szörnyű körülményeket természetesen jelentették az Adatvédelmi Hatóságnál.

December 12-én itt végezték azokat a szürkehályogműtéteket, ami miatt ketten megvakultak a műtött szemükre, négyen pedig csak reménykedhetnek, hogy egyszer még újra látnak.

Ahogy korábban a Ripost már megírta,

a kezelés alatt megfertőződött betegek, amíg a műtétre várakoztak, borzalmas csatornaszagot éreztek,

aminek szerintük köze lehet a fertőzésükhöz:

– panaszolta a Ripostnak István, az egyik érintett.