Balatonfüreden tartja évadnyitó frakcióülését a Fidesz

Vágólapra másolva!
Február 12-13-án, Balatonfüreden tartják szokásos, évadnyitó kihelyezett frakcióülésüket a Fidesz országgyűlési képviselői - írta a Magyar Nemzet csütörtökön.
Vágólapra másolva!

A lap információi szerint a tanácskozáson szó lesz arról, hogy

Kiemelten foglalkoznak majd a "börtönbiznisz" megszüntetésével és a feltételes szabadságra bocsátás szabályainak szigorításával.

Az utóbbi időszak botrányai szintén napirendre kerülnek, például a Szeviép-ügy, amelyről a Magyar Nemzet úgy fogalmazott, hogy "az ítéletet hozó, illetve az eljárást szignáló bírók összeférhetősége és pártatlansága is megkérdőjeleződött".

Varga Judit tárcavezető szerdán bejelentette a közösségi oldalán, hogy

az Igazságügyi Minisztérium sürgősséggel elkészítette a szükségesnek tartott jogszabály-módosítások előterjesztéseit

a győri gyermekgyilkosságot követően elrendelt átfogó kormányzati vizsgálat eredményeként készült jelentésben meghatározottak szerint - idézte fel a Magyar Nemzet.

A miniszter azt írta: szerdán a Kormány.hu honlapon mindenki számára elérhetővé tették a büntető törvénykönyvről szóló törvény, a büntetés-végrehajtási törvény és az egészségügyről szóló törvény javasolt módosításait. Bejelentette: társadalmi egyeztetést indít a jogalkotási folyamat átláthatóvá tétele érdekében.

A tervezetekhez kapcsolódó észrevételeket 2020. január 27-ig várják a [email protected] címen.