Bakanccsal rugdostak halálra egy férfit Gerendáson

Vágólapra másolva!
Ököllel ütötték és egy munkavédelmi bakanccsal rugdostak halálra egy férfit Gerendáson. A nyomozók először azt hitték, elütötte valaki, aztán kiderült, hogy ki gyilkolta meg. Most zárták le a nyomozást. 
Vágólapra másolva!

A rendőrséget 2018. július 16-án, a békéscsabai kórházból értesítették arról, hogy meghalt egy férfi, akit a mentők súlyos állapotban vittek be az intézménybe.

Olyan sérülései voltak, amelyek közlekedési balesetre utaltak.

A Békéscsabai Rendőrkapitányság nyomozói munkához láttak. Sok adatot összegyűjtöttek, több tanút kihallgattak, és szakértőket kértek fel arra, hogy kiderüljön, mi történt a férfival, akit az út szélén találtak meg. A rendőrök megállapították, hogy

a férfi nem közlekedési baleset áldozata lett, hanem meggyilkolták.

A házban, ami előtt rátaláltak, egy férfi élt, aki először azt állította, egyik szomszédja szólt neki, hogy barátja a háza előtt, a földön fekszik. Azt mondta, ekkor

kiment, és miután látta, hogy nem lélegzik, szerette volna újraéleszteni.

Bár megpróbálta magáról elterelni a gyanút, a szálak a férfihoz vezetettek. A nyomozók arra gyanakodtak, hogy a barátnak köze lehet a tragédiához, de amikor a tanúvallomásaiban egymásnak ellentmondó dolgokat állított, már biztosan tudták, hogy a gyilkossal ülnek szemben.

A férfi végül, 2018. augusztus 2-án beismerte, hogy halálra verte a barátját.

Azt mondta, együtt ittak. Haza akarta küldeni a vendégét, kikísérte az utcára és magára hagyta. Amikor a szomszédja szólt neki, hogy nem ment el, újra kiment hozzá. Munkavédelmi bakanccsal a lábán belerúgott, hogy felkeljen és elmenjen a háza elől. A két férfi összeverekedett.

A gyilkos annyira dühös lett, hogy többször is megrúgta és ököllel is megütötte áldozatát, és még akkor is bántotta, amikor a földön feküdt.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya az 53 éves gerendási K. Róbertet halált okozó testi sértéssel gyanúsítja. A nyomozást lezárták, az ügy iratait vádemelési javaslattal továbbították a Békés Megyei Főügyészségre.