Bajkai István: Fontos a társadalom igazságérzete is

Vágólapra másolva!
Dr. Bajkai István, a Fidesz országgyűlési képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt megemlékezésekről, valamint a börtönbiznisz kifejezésre és a kormány szándékára világított rá.
Vágólapra másolva!

A politikus is jelen volt a Dohány utcai zsinagógában, ahol megemlékeztek a pesti gettó felszabadulásának 75. évfordulójáról. Mint megjegyezte, csupán történelmi tanulmányaiból, a személyes visszaemlékezésekből, történeti tanulmányokból ismeri a történelemnek ezt a pontját, bár az is igaz, még mindig van mit kutatni ebben a témában, vannak még feltáratlan sorsok. 1945 januárjában az akkori szovjet hadsereg szabadította fel a gettót, ahol több mint 70 ezer embert zsúfoltak össze, ahol a pesti zsidók jelentős része szenvedett, ahol több ezer ember halt kínhalált.

A túlélők a felszabadítással az életet és szó szerint a szabadság lehetőségét kapták meg. Bajkai István kiemelte, az utókornak kötelessége megemlékezni a hősökről, az áldozatokról, ahogy az is kötelesség, hogy ezeket a tényeket a mindenkori közösség számára el kell mondani, azt, milyen szörnyűséges körülmények között sínylődtek a gettóban az emberek. A képviselő elmondta, volt alkalma túlélőkkel beszélni, tanulmányokat olvasni, kiderült, az emberek napi fél liter vizet kaptak csupán, ezt kellett minden szükségletre beosztani.

Más megemlékezéseken is jelen volt a politikus, például Márton Istvánra is emlékeztek, aki a Hattyú-ház alagsorában bújtatott több embert is az élete kockáztatásával, akit Izrael ezért a tettéért Jad Vasem kitüntetéssel ismert el, később Erzsébetváros posztumusz díszpolgári címét is megkapta. Márton István tette példát és mércét adott akkor és ad most is.

A gettó felszabadításának kapcsán azt is hangsúlyozta Bajkai István, hogy a Dohány utcai zsinagóga kertje és a Klauzál tér is egy szent hely, hiszen itt több ezer magyarországi zsidó nyugszik. Hozzátette, nagyon reméli, hogy a Klauzál téren megvalósul a kerület előző vezetése által tervezett emlékhely is.