Üzent osztálytársainak az ámokfutó győri gimnazista

Győr, diák, késelés, Győri Szakképzési Centrum Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma
2019.12.07. Diák késelte meg a tanárt egy győri középiskolában, A Győri Járásbíróságon az elsőfokú határozatot álapították meg, Fotó: Csapó Balázs
Vágólapra másolva!
A fiú azt állítja, senkit nem akart bántani, és utólag fogalma sincs arról, hogyan borulhatott el az agya egy hármas miatt annyira, hogy késsel rontson rá a tanárára. Az őrizetben lévő kamasz a leveleket az ügyészséghez juttatta el, és reméli, hogy azt a címzettek mielőbb megkapják. 
Vágólapra másolva!

A fiú decemberben fizikaórán többször megszúrta egy bicskával 51 éves osztályfőnökét, mindezt azért, mert hármast kapott tőle fizikából.

András már az óra előtt közölte diáktársaival, hogy azt tervezi, hogy bosszút áll a tanáron.

– mondta el korábban az egyik osztálytárs a Blikknek.

A súlyosan sérült tanárnőt meg kellett műteni.

A fiú beismerte tettét a bíró előtt, bár azt állítja, a támadás pillanatára nem emlékszik.

Forrás: Csapó Balázs/Kisalföld

– mondta a fiú ügyvédje, dr. Faragó Péter a lapnak.

A késelő diák tette előtt

rendszeres fejfájásra és gyomorgörcsre panaszkodott szüleinek, amit annak tudott be, hogy az iskolai követelmények túlságosan leterhelik.

A szülők ezért időpontot kértek számára egy pszichológustól, aki elfoglaltságai miatt csak később tudta volna fogadni a fiút. Addigra azonban megtörtént a tragédia.

Ha a szakértő szerint H. András a késeléskor nem volt beszámítható, a büntetését nem a börtönben, hanem az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben kell letöltenie - írta meg a Blikk.