Horváth Ildikó: Előbb az orvosoknak kellene egyetérteniük a hálapénz ügyében

Vágólapra másolva!
Először nem a minisztériumnak, hanem az orvosoknak kellene egyetérteniük a hálapénz kriminalizálásában - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkára a Magyar Orvosi Kamara (MOK) legújabb javaslatára reagálva hétfőn a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában.
Vágólapra másolva!

Horváth Ildikó hozzátette: rendkívül fontos ezzel kapcsolatban leszögezni, hogy a minisztérium álláspontja szerint

A MOK úgy fogalmazott javaslatában, hogy a hálapénzt a beteg és az orvos számára is kriminalizálni kell, de nem fejtették ki, hogy mit értenek ez alatt: pénzbüntetést, vagy netalán börtönbe akarják küldeni az orvosokat és a betegeket - mondta az államtitkár.

A minisztérium érdemesnek fogja látni a tárgyalást a javaslatról, amint az orvostársadalomban van egy világosan megfogalmazott, széles egyetértéssel támogatott vélemény a témában - hangsúlyozta.

A kamara béremelési javaslatával kapcsolatban az államtitkár azt mondta, hogy a MOK becsatlakozhat azon béremelési egyeztetésekbe, amely által a szakdolgozói béremelés is megtörtént.

A műsorban elhangzott, hogy

a MOK jelentős, egylépcsős béremelést javasol az orvosoknak,

amely a szervezet szerint csökkentené az orvosok elvándorlását, és ezzel párhuzamosan a hálapénz rendszerét is okafogyottá tenné.