Gyurcsányék nyomást gyakorolnak a Jobbik politikájára a tisztújítás előtt

GYURCSÁNY Ferenc
Budapest, 2019. október 23. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke sajtónyilatkozatot tesz a párt október 23-i, az 1956-os forradalom és szabadságharc 63. évfordulóján rendezett megemlékezésén a főváros V. kerületében, Nagy Imre szobránál 2019. október 23-án. MTI/Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
László Imre újbudai polgármester kommunikációs embere rászólt Varga-Damm Andreára, amiért pártját az egyetlen karakteres, nemzeti érdekeket képviselő ellenzéki erőként határozta meg tegnapi bejegyzésében. A megroppant Jobbik már közel sem önállóan dönt saját sorsáról, Gyurcsány Ferencék kívülről próbálják befolyásolni a párt politikáját.
Vágólapra másolva!

Jövő hét szombaton tartja talán minden eddiginél nagyobb téttel bíró tisztújító kongresszusát a Jobbik. A küldöttek többek között az elnök személyéről, az elnökség tagjairól, és - ezáltal - a párt 2022-es parlamenti választási stratégiájáról döntenek.

Egyelőre csak Jakab Péter frakcióvezető jelezte elnöki ambícióit, ennek ellenére közel sem teljes az egység a szervezeten belül. Szávay István volt országgyűlési képviselő vezetésével a párt budapesti vonala megmozdult, amit jól mutat, hogy bizalmi embere, Bencsik János, parlamenti képviselő, budapesti elnök bejelentkezett alelnöknek - úgy, hogy nem szerepel Jakab alelnöki névsorában. A pártviszály oda vezethető vissza, hogy míg Jakab és csapata a totális ellenzéki összefogás, addig Szávayék a párt - legalább látszólagos - önállósága mellett kardoskodnak.

Mint ismert, az előzetes tervekkel szemben azért csak januárban kerül sor a tisztújításra, mert az Országos Választmány tavaly megfúrta Jakab elnökjelöltségét. Akkor akadt kihívója a miskolci politikusnak: Varga-Damm Andrea országgyűlési képviselő, aki szintén jelezte, hogy megméretteti magát elnökjelöltként. Bár ezúttal nem jelentkezett be a Jobbik vezetésére, több olyan posztot is közzétett oldalán, amelyen az látható, amint a nagy téttel bíró kongresszusra hangolva rendületlenül járja a vidéket. Tegnap Zalából jelentkezett be, az alábbi szöveggel:

"A Jobbik a karakteres kormányváltó erő, amely egyedül maradt a nemzeti érdek képviseletében a politikai porondon. Emellett tettünk hitet Zala megyében jobbikos bajtársainkkal, együtt készülve 2022-re, a végső csatára."

Ezzel odaszúrt az ideológiamentességet hirdető Jakabnak, hiszen a Jobbikot egyetlen karakteres, nemzeti érdekeket képviselő ellenzéki erőként határozta meg, amivel erősen szembement a pártközpont totális összefogáspárti irányvonalával.

Ahogy az várható volt, a megjegyzés nem nyerte el Gyurcsány Ferencék tetszését, akik a bejegyzés alatt számon kérték Varga-Dammon gondolatait. Tóth János Ferenc, László Imre, Újbuda DK-s polgármesterének kommunikációs tanácsadója egyenesen azt írta, "ugye azt tudjátok, hogy azt a végső csatát csak együtt nyerhetjük meg?" Ebből a kommentből is látszik, hogy

a megroppant Jobbik már közel sem önállóan dönt saját sorsáról, Gyurcsányék kívülről próbálják befolyásolni a párt politikáját.

Forrás: Facebook

Mint ismert, Gyurcsány Ferenc év elején meghirdette az "egy közös miniszterelnök-jelölt, egy közös lista, egy egyéni ellenzéki jelölt" ellenzéki stratégiáját. Felvetése nagy ellenállásba ütközött a Jobbikban, többek között a pártpolitikától mostanában tisztes távolságot tartó Vona Gábor, korábbi pártelnök is tiltakozott ellene. Szerinte két ellenzéki listára lenne szükség: egy a régi pártoknak, egy pedig - az általa így nevezett - a XXI. századi pártoknak.