Letiltották a Facebook cenzorai a Hír TV gyöngyöspatai romák botrányos kártérítésével foglalkozó riportját

facebook közösségi média social media
A kép csak illusztráció
Vágólapra másolva!
A Facebook mindig éber cenzorai újra lecsaptak. Természetesen megint nem a tucatjával előforduló, általunk is többször megírt baloldali álhíroldalaknak, vagy épp a gátlástalanul terjesztett LMBTQ-propagandának parancsoltak megálljt. Ahogy azt a Pesti Srácok megírta, a Facebook őrei az imént említett példáknál újfent sokkal károsabbnak ítélték meg a Hír TV Informátor című műsorának videóját, amely bemutatta, hogy hogyan is költenék el a gyöngyöspatai romák a Soros-jogvédők által összehozott 100 millió forintos kártérítést. Nem először alkalmaz ilyen látványos kettős mércét a legnagyobb közösségi oldal, hiszen ahogy arról korábban beszámoltunk, az önkormányzati választási kampány hajrájában az Origo és más jobboldali médiumok szavazási tájékozódást segítő anyagait is szándékosan visszatartotta, vagy akár teljesen szabotálta a Facebook.
Vágólapra másolva!

A Hír TV Informátor stábja által közzétett videóban éppen arról beszélnek a megszólaló gyöngyöspatai romák, hogy hogyan is várják a szegregáció miatt megítélt 100 millió forintos kártérítést.

Az Informátor felvétele már több mint félmillió emberhez jutott el a közösségi oldalon, amikor az alapelvekre hivatkozva letiltották. Milyen érdekes.

Az önkormányzati kampányban ellehetetlenítették a jobboldali újságok választási tájékozódást segítő cikkeit

Nem ez az első, hogy Facebook a jobboldali médiumok hátrányára él vissza a hatalmával.

Hiszen, ahogy arról lapunk is beszámolt, az önkormányzati választás kampányában is tapasztalható volt hasonló visszaélés a legnagyobb közösségi portál részéről.

Ahogy akkor megírtuk, az önkormányzati választási kampány hajrájában az Origo politikai cikkeinek Facebook-os hirdetéseit valamiért nagyon lassan bírálta el a közösségi oldal őrszeme.

A kép csak illusztráció Forrás: Pixabay / Pexels

Bármely más, nem politikai tartalmú cikk, tehát például celebekről, sportról vagy kultúráról szóló témák hirdetése sokkal hamarabb átment a rendszeren. Az nem érdekelte a Facebookot.

Ahogy azt akkor megírtuk, volt olyan, a szavazásnál tájékozódást segítő anyag, amelyet 72 óra alatt sem bíráltak el a Facebook revizorai.

De olyan cikkek is voltak, amelyeket teljesen szabotált a Facebook, azokat csak a választás estéjén hagyták megjelenni.

Ezek véletlenül főként a Karácsony Gergelyt bíráló, vagy épp Tarlós István érdemeit felsoroló cikkek voltak. De hasonlóan járt el a Facebook a többi nem ellenzéki médiummal is, így például a Pesti Srácokkal.

Álhíroldalak igen, az Informátor videója nem maradhatott

De bezzeg nem voltak ilyen szőrösszívűek az éber revizorok azokkal az álhírgyáros oldalakkal szemben, akik szándékosan, képtelen hazugságokat adtak a kormány több tagjának, és magának a miniszterelnöknek a szájába.

Blikkruzs.me álhíroldal Forrás: Origo

Ahogy arról korábbi cikkünkben beszámoltunk, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter még tavaly november végén feljelentette azokat az álhíroldalakat, amelyek többek közt a nyugdíjak csökkenéséről, illetve annak megszűnéséről terjesztettek képtelenségeket; azóta a Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozást is indított az ügyben.

A miniszter akkor beszámolt arról, hogy a hirzona24.com, az otpercpiheno.blogspot.com és a blikkruzs.me álhíroldalak bejegyzései egyértelműen jogsértőek, ezért rágalmazás miatt büntetőfeljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen és a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter Forrás: MTI/Soós Lajos

Különösen felháborító, és a kettős mérce alkalmazásának iskolapéldája, hogy a Facebook-revizorok a fenti álhíroldalak visszaéléseivel szemben semmit sem tettek, de az Informátor valóságos és tényközlő videóját viszont letiltották.