Fiatal gyilkosok szerettek egymásba a magyar börtönben

Vágólapra másolva!
Élve ásta el apját tíz éve az akkor 16 esztendős Renáta, míg a 17 éves Nándor a barátnőjét ölte meg ötvennégy késszúrással. A két fiatal a börtönben szeretett egymásba évekkel ezelőtt, most pedig már közös gyereküket nevelik - írja a Bors.
Vágólapra másolva!

Nándor néhány éve, kedvezménnyel szabadult a börtönből – tudta meg az Élet elleni bűncselekmények című Facebook-oldal. A Bors információi szerint az emberölésért elítélt fiatalok

még a rácsok mögött találtak egymásra, kapcsolatukat pedig szabadulásuk után is folytatták.

Közben született egy kislányuk is, akit együtt nevelnek abban a városban, ahol Nándor gyilkolt. A fiatalember külseje alaposan megváltozott, a börtönben sokat kondizott, most egy jól menő edzőteremben sikerült elhelyezkednie.

Bár a fiúk és a lányok elszeparálva töltötték börtönéveiket, de közös programokon, karácsonyi ünnepségeken összefutottak, így ismerkedtek össze.