Újabb hazugsággal bukott le Pikó András

Pikó András
Vágólapra másolva!
Pikó András a kampányában azt hazudta, hogy a kerületi rendelőkből orvosok hiányoznak, és emberek halnak meg az elégtelen egészségügyi ellátás miatt – írja a FerencJózsef.blog.hu. Mindez nagyon érdekes annak fényében, hogy a tegnap megjelent kerületi lapból kiderül, hogy Józsefvárosban az egészségügyi ellátás és az orvosi praxisok betöltöttsége az országos átlaghoz képest kiemelkedően áll.
Vágólapra másolva!

A balliberális retorika egyik visszatérő eleme az egészségügy. Nem volt ez másképp Józsefvárosban sem, ahol Pikó András azzal kampányolt, hogy a kerületi rendelőkből orvosok hiányoznak. A balliberális polgármester azonban ennél is továbbment, azt állította (hazudta), hogy emberek halnak meg a rossz egészségügyi ellátás miatt. Hangzatos retorikáját a kampányban ismeretlen statisztikákra alapozva azzal fejelte meg, hogy

Később azzal fokozta a hangulatot, hogy azt írta közösségi oldalán, hogy Józsefvárosból hiányzik a legtöbb rendőr, tanár és orvos.

Pikó András örül Forrás: Facebook

Pikó alpolgármestere, Erőss Gábor még azt is hozzátette, hogy a kézilabdacsarnokra van pénz, de a kerületiek biztonságos egészségügyi ellátására nincs. A most megjelenő kerületi lapból azonban kiderült,

a balliberális kerületi vezetők szerint a józsefvárosi egészségügy kiemelkedő.

Ezt Héczey András, a kerület egyik háziorvosa mondta a lapnál dolgozó, a Népszavától átigazoló Zoltai Ákosnak. A megszólaltatott orvos elmondta, hogy

az előző városvezetés gyakorlatilag minden háziorvosi rendelőt felújított.

Annak érdekében, hogy ezt a „bakit" kiküszöböljék, mármint hogy egy orvos dicsérte az előző fideszes vezetést, az újságíró a kerület egészségügyéért felelős alpolgármesterét, Szili-Darók Ildikót is megkérdezte az ügyről, aki azt mondta, hogy: egyelőre tájékozódnak a tennivalók kérdésében. Annak érdekében, hogy ne a saját kezébe harapjon a balliberális városvezetés, és szokásukhoz híven negatív hangvétel is legyen az egészségügy kapcsán a cikkben, megkérdezték a DK egészségpolitikusát, aki elmondta, hogy Borsodban vannak betöltetlen praxisok. Igaz ez az információ irreleváns a józsefvárosiakra nézve, de a negatív narratívának megfelel. Végül kénytelenek voltak leírni, hogy az Állami Egészségügyi Ellátó Központ adatai szerint

mindössze egyetlen praxis betöltetlen a kerületben.

A blogban kitérnek arra is, hogy a többi között az előző városvezetés új háziorvosi rendelőt alakított ki, folyamatosan újították a rendelők eszközparkját, valamint kibővítették az ingyenes szűrőszombatot is.