Felülvizsgálja a mozdonyvezetők szolgálati beosztásait a MÁV

Vágólapra másolva!
Haladéktalanul felülvizsgálja a MÁV-Start Zrt.a mozdonyvezetők azon szolgálatait, amelyek ideje eléri a 12 órás határt - közölte a vasúttársaság csütörtökön.
Vágólapra másolva!

Céljuk, hogy a szerdaihoz hasonló eset a továbbiakban ne történhessen meg.

Felidézték: szerda reggel Vácról a Nyugati pályaudvarra közlekedő S70-es személyvonat mozdonyvezetőjének, a vonat késése miatt menet közben lejárt a 12 órás szolgálata, ezért

Rákospalota-Újpest állomástól nem vitte tovább a vonatot,

és leváltót kért.

A vasúttársaság kiemeli, hogy ezt a Munka törvénykönyve szerint - ami 12 órában maximalizálja a mozdonyvezetők munkaidejét - kötelessége volt megtenni.

12 óránál rövidebb szolgálati időre törekednek

A MÁV-Start Zrt. szakemberei már szerdán megkezdték a szolgálatok felülvizsgálatát, és áttervezték azokat, amelyek hasonló problémákat okozhatnának vonatkésések esetén.

A jövőben a vasúttársaságnál a szolgálati beosztások elkészítésekor

törekednek majd arra, hogy a szolgálati idő 12 óránál rövidebb legyen,

így hasonló esetek ne fordulhassanak elő.

Korábban Budapestet érintően négy olyan mozdonyvezetői szolgálat létezett, ahol ennyire feszes volt a szolgálati idő, de ezek átalakítását megkezdték a cég szakemberei - áll a közleményben.