Fizetés nélkül ment el a benzinkútról, és a kétkezi munkából élőkön gúnyolódott Simon Kornél színész

Simon Kornél
Vágólapra másolva!
Korábbi benzinlopásáról beszélt szándéka szerint viccesen Simon Kornél színész-rendező az RTL reggeli műsorában, majd a kétkezi munkából élőkön viccelődött. Arról is elmélkedett, hogy néha elgondolkodik azon, hogy kvázi fizikai munkából éljen, például asztalos lenne, de aztán ezt az ötletét nagy nevetések közepette el is hessegette.
Vágólapra másolva!

Az RTL vendége volt Simon Kornél színész, és a beszélgetés

hamar átcsapott a kétkezi munkából élők kigúnyolásába,

valamint Simon Kornél a legnagyobb természetességgel mesélte el, hogy korábban

hogyan lopott benzint.

Mint mondta, egyszer barátaival utazott, amikor tűzijátékszerű „légköri jelenségre" lettek figyelmesek, majd úgy adódott, hogy meg kellett állniuk tankolni. Simon azonban úgy el volt varázsolva az égbolton lévő fényektől, és még a mellékhelységet is meg kellett látogatnia, hogy állítása szerint
elfelejtett fizetni a benzinért. Azt nem részletezte, hogy mi volt az oka, hogy ilyen furcsa állapotban volt.

Simon Kornél, a benzinlopásával dicsekvő színész Forrás: Origo

Az ingyen tankolás annyira természetes volt a színész számára, hogy később sem gondolta, hogy fizetnie kellene érte, ezért erre csak akkor figyelt fel, amikor megkapta a feljelentésről szóló papírt. Hozzátette, hogy mindez karácsony előtt történt, éreztetve, hogy ő itt az igazi áldozat. Annak érdekében azonban, hogy a történetből ki ne maradjon, hogy mennyire jó ember, Simon hozzátette: amikor megtudta, hogy a benzinkutasok fizetéséből vonják le az effajta lopásokat - hihetetlen nagyvonalúság -, azonnal rendezte a tartozását. A feljelentést azonban a magyarországi jogszabályok miatt nem lehet visszavonni, de hozzáteszi, hogy máshol sem, ezért mediátorhoz is el kellett menni, ahol rendezték a már fent nem álló nézeteltérést a benzinkút tulajdonosával.

Az általa elkövetett lopást rendkívül viccesnek gondolta.

A műsorban a többi vendég is a személyes történeteit osztotta meg, amikor a hatóságokkal kerültek szembe. A műsorvezetőnő elmondta, hogy ő levelet is kapott, hogy ha nem rendezi tartozását a rendőrség felé, akkor közmunkában ledolgozhatja. Ekkor nagy nevetés tör ki Simonból is, majd

parodizálni kezdte a közmunkások tevékenységét, láthatóan lenézve az általuk elvégzett munkát.

Ezt követően a műsorvezető kérdésére a Centrál Színház színésze, Simon Kornél elmondta, hogy ugyan legnagyobb odaadással a színészetet és a rendezést (rendezést...) tudja csinálni, de sokszor elgondolkodott már azon, hogy kétkezi munkából éljen, például - mondta vicceskedve - asztalos legyen.