Elhalasztották a soroksári gyilkoság tárgyalását

A soroksári futónő meggyilkolásával gyanúsított férfi
Budapest, 2018. december 7. A soroksári futónő 2013-ban történt meggyilkolásával gyanúsított férfit kivezetik a Budai Központi Kerületi Bíróság épületéből a letartóztatásáról döntő bírósági tárgyalás után 2018. december 7-én. MTI/Mihádák Zoltán
Vágólapra másolva!
A 41 éves R. Szilvesztert azzal vádolják, hogy megkötözte és megfojtotta Kardosné Gyurik Krisztinát Soroksáron 2013-ban. A férfi tárgyalása ma folytatódott volna, de váratlanul elhalasztották – írja a Bors.
Vágólapra másolva!

A következő tárgyalást mára írták ki, de elmaradt.

A Borsnak a Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya elmondta, hogy

az ügyben eljáró bíró tartós távolléte miatt bíróváltás történt.

Új határnapot pedig még nem tűztek ki.

Forrás: MTI/Mihádák Zoltán

Ahogy korábban megírtuk, 2013. szeptember 25-én délután Kardosné Gyurik Krisztina kocogni ment soroksári lakásából. Mivel nem ért haza a megbeszélt időre, családja aggódni kezdett, és értesítette a rendőröket, akik azonnal elkezdték keresni. Nem sokkal később találták meg a holttestét.

Mint kiderült: gyilkosa megkötözte, majd megfojtotta.

Öt éven át hiába keresték az elkövetőt, tavaly szeptemberben egy DNS-vizsgálat mutatta ki, hogy a helyszínen talált maradványokon talált minta azonos a 41 éves R. Szilveszterével, aki ekkor is épp börtönben ült, csak épp nem gyilkosság, hanem betörések miatt.

A férfi a kihallgatáson tagadta a nő megölését, annyit válaszolt, hogy ott volt a helyszínen aznap, de nem ő tette.

A férfi akár 30 évre is börtönbe kerülhet.