Sokkoló részletek derültek ki az óbudai tűzről

Tűzeset helyszínelés Óbudán 2020 január 13-án Tűzeset helyszínelés Óbudán 2020 január 13-án
Tűzeset helyszínelés Óbudán 2020 január 13-án
Vágólapra másolva!
Többek között egy kisgyerekes család is otthon nélkül maradt a tegnapi óbudai tűz után. Nemrég újították fel az otthonukat; a karácsonyt és a szilvesztert még ott tölthették a most gyakorlatilag porig égett házban. Közben a szomszédok azt mondják, nem ez az első tűzeset az utcában, két éve is kigyulladt mellettük egy családi ház. A tűzvizsgáló elsődleges véleménye alapján szabálytalan kályhabekötés okozhatta a tüzet, ezért közveszélyokozás miatt nyomozást indítottak.
Vágólapra másolva!

Háború utáni állapotokat idéz az az óbudai utcarészlet, ahol tegnap délután tűz volt: szénné égett épületmaradványok, romok, szemét mindenfelé. Szinte senki nem úszta meg kisebb-nagyobb veszteség nélkül az utcában.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Öt család veszítette el az otthonát, az egyik szomszéd meg is sérült, miközben próbálta eloltani a tüzet.

"A szomszéd ház felől láttuk a füstfelhőket és a szokatlanul nagy világítást.

miközben hallottuk azt a brutális robajt - mondja az egyik férfi, akinek gyakorlatilag semmi sem maradt az otthonából.

"Míg én a gyereket vittem kifelé, a feleségem a szomszédunk mellett volt, aki rosszul lett. Emellett

Azt is mondja, az a legfontosabb, hogy életben maradtak, és nem sérült meg senki súlyosan; igaz, az egyik fülére nem hall rendesen, tegnap ugyanis több nagy robbanás történt. Valószínűleg gázpalackok robbantak be a tűzben.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Most a család Budakalászon lakik, rokonaiknál.

Farkas Vilmos közvetlen közelről nézte végig az egészet. Azt mondja, nem ez az első tűz a közelben, két éve egy másik lakás is leégett az utcában. Akkor szabálytalan árambevezetés miatt csaptak fel a lángok.

"A házunk oldalán van egy fényérzékelő, és észrevettem, hogy már közel fél órája folyamatosan világít. Kimentem a ház elé, és láttam, hogy a szomszéd telek lángokban áll, és szinte abban a percben lehetett hallani azt a borzalmas nagy pukkanást. Halálra rémültem, el nem tudtam képzelni, hogy mi volt az."

A férfi azt mondja, először azt gondolta, hogy villámlik. Közben meglátta, hogy a szomszédok viszik ki a kisbabát, úgy, ahogy volt, meztelenül, egy plédbe csavarva.

- mondja Bárány Ferencné, aki az utca végén lakik. A nyugdíjas asszony házára nem terjedt át a tűz, ő az utca végében lakik, a lángok pedig az utca közepén csaptak fel.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

"Egy hangos robbanást hallottam" - mondta egy másik nyugdíjas nő. Amikor kiment a ház elé, látta, hogy lángol az egész utca.

"Nagyon megijedtem. Leginkább az idős, beteg szomszédasszonyomat féltettem, most is épp hozzájuk megyek, megnézni, hogy van".

Egy középkorú férfi az irodáját veszítette el a tűzben, az épület ugyanis közvetlenül az érintett lakással szemben állt, és a tűz a két ház közötti vezetéken keresztül terjedt tovább:

"Engem a Csillaghegyen élő ismerősöm értesített, hogy füstöl az egész ipari terület, azt mondta, ég az utca jobb és bal oldala is. El sem akartam hinni neki, mondom, az nem lehet... De, igen, sajnos igaza volt, mert ahogy a gázpalack felrobbant a szembelévő lakásban, a vezeték leszakadt, és idáig terjedt a tűz."

Amikor meghallotta, hogy mi történt, már otthon volt, de azonnal visszafordult, hogy megnézze, mekkora a kár.

"Az épület fele már akkor menthetetlen volt, először úgy tűnt, hogy csak a tető lángol, de a tűz továbbterjedt, egészen a belső udvarig. Ez volt este fél nyolc körül, akkor már a tűzoltók is a helyszínen voltak, de ezen már ők sem tudtak segíteni."

A férfi hozzátette, hogy a munkahelyén olyan károk keletkeztek, amelyet talán sosem lehet helyrehozni, de ha mégis, az komoly pénzbe fog kerülni. Ám még jobban sajnálja azokat, akiknek a házuk leégett.

A romos udvarban néhány villanyszerelővel is találkoztunk, akik még a kártalanítási munkákat végezték: a leszakadt kábeldarabokat szedegették össze, és szállították el a területről.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Közben a rendőrök azt írják: a tűzvizsgáló elsődleges véleménye alapján felmerült a szabálytalan kályhabekötés, ezért közveszélyokozás miatt indítottak nyomozást.