Mécs Károly: A szakma legalapvetőbb feltétele az Istentől való tehetség

Egy színházi előadás olyan, mint a tenger. Attól izgalmas és megismételhetetlen, hogy állandóan mozgásban és változásban van. A szakma legalapvetőbb feltétele az Istentől való tehetség. Így gondolja Mécs Károly, akivel születésnapi portré interjút sugárzott az M5: Ez itt a kérdés című műsora. 

Mécs Károly a Nemzet Művésze díjjal kitüntetett, Kossuth-díjas, Jászai Mari-díjas színművész, rendező, érdemes és kiváló művész. A budapesti Toldy Gimnáziumban, majd Rózsahegyi Kálmán színiiskolájában kezdte tanulmányait. 1961-ben Simon Zsuzsa osztályában végzett a Színház és Filmművészeti Főiskolán. Már 1958-tól szerepelt a Nemzeti Színházban.

1960-tól a Petőfi Színházban, majd a szegedi Nemzeti Színházban játszott, ahová Szendrő József szerződtette.

1963-tól Keres Emil és Kazimír Károly hívására a Thália, majd az Arizona Színház és a Művész Színház tagja volt. Később, a Budaörsi Játékszínben rendezőként is kipróbálhatta magát. Emellett a Karinthy Színházban, a Nemzeti Színházban, a Magyar Állami Operaházban, a szolnoki Szigligeti Színházban is szerepelt.

Pályafutása során mintegy 150 darabban lépett színpadra.

Magyarul, németül és franciául is játszott. Számos tévéfilmben és mozifilmben is szerepelt, több között olyan legendás alkotásokban, mint a Noszty fiú esete Tóth Marival, az Esős vasárnap, A kőszívű ember fiai vagy a 80 huszár. Sokat szinkronizált is. Többek között Marcello Mastroianni, Gregory Peck, Humphrey Bogart, Gary Cooper, Laurence Olivier, Alain Delon, Paul Newman és Michael Caine is az ő hangján szólalt meg magyarul.

Sem orvos, sem könyvtáros nem lehetett

A nagy színész pénteken ünnepelte 84. születésnapját.

Ennek az apropóján sugárzott az M5: Ez itt a kérdés című műsora portrét Mécs Károllyal.

Mécs Károly az M5: Ez itt a kérdés, 2020. január 10-i adásában Forrás: M5/Ez itt a kérdés

Mécs Károly elárulta, hogy az ötvenes években még orvos és könyvtáros szeretett volna lenni. Arról beszélt, hogy ebben az évtizedben nagyon megválogatták, kiket vesznek fel a felsőoktatási intézményekbe. Őt polgári származása miatt többször is elutasították.

Egy darab kutyabőrünk nem volt, tisztviselők és pedagógusok voltak a szüleim, és a nagyszüleim és valahogy evidencián kívül kerültem"

– magyarázta a színész, aki elmondta, hogy ezeket az éveket azzal töltötte, hogy a nyomdához kötődő, különböző szakmákat sajátított el, például a reprofényképezést vagy a rotaprint gépmesterséget.

Nagyon érdekes és izgalmas volt, hiszen én az iparban nem nagyon dolgoztam, hiszen indíttatásomnál fogva igyekeztem diákkoromban inkább az egészségügy felé orientálódni és ott próbáltam valahogy tért nyerni, de hát ez a lépcsőmosásnál tovább nem jutott

– magyarázta.

„Kukac vagy tehetség, valami mozog, próbáld meg"

Mécs Károly úgy látja, az élet véletlenek sorozatára van felépítve. Azt mondta, érettségi után pénzt kellett keresnie, de tanulni is szeretett volna. Eközben folyamatosan felvételizett a főiskolára, ahová harmadjára jutott be. Az is kiderült a műsorból, hogy a színházat középiskolás korában szerette meg igazán.

Amikor a Toldy Ferenc Gimnázium 100 éves lett, én már akkor öreg diák voltam, akkor azt akarták, hogy játsszam el a magyarosításért küzdő tanár szerepét. Én ezt a szerepet nem szerettem, mert ez egy nagyon-nagyon pozitív szerep volt, de volt benne egy ronda némettanár, akit egy vörös parókával megoldottam és én lettem a némettanár. Rettenetesen jól éreztem magam ebben az intrikus szerepben"

– mesélte a színész, majd arról beszélt az, hogy jó vagy rossz karaktert játszik egy színművész, alkati kérdés is.

Bessenyei Ferenc mondta annak idején, hogy valami borzalmas, hogy évtizedeken keresztül mindig jónak, erősnek és bátornak kell lenni"

- mondta, majd hozzátette, hogy az intrikus szerepeket azért szereti, mert gazdagabban árnyalhatóak és kevésbé kötöttek, ezért számára - ahogy fogalmazott - mindig csemege az ilyen. Aztán elárulta, hogy a gimnáziumi előadás után megkérdezte az édesapját arról, lát-e benne valamit. Mire csak annyit mondott a fiának: "kukac vagy tehetség, valami mozog, próbáld meg".

A világot jelentő deszkákon

Mécs Károly a Rózsahegyi Kálmán színiiskolában kezdte a szakmát, ahol, mint fogalmazott, nagyon érdekes tapasztalatokkal gazdagodott. Ezzel felvértezve próbált bejutni a Színház és Filmművészeti Főiskolára. A második évben, amikor elutasították a felvételin, kitört az 1956-os forradalom és szabadságharc.

Akkor a IX. kerületben dolgoztam. Ez egy olyan kísérleti műhely volt, ahol a régi - használható, de eldugni kívánt - mérnököket összegyűjtötték. Tulajdonképpen az egész gyártmányfejlesztés ennek a kis csoportnak a kezében volt, akik fantasztikus tudói voltak a laboratóriumi felszerelések szakmájának. Ide kerültem be. Ennek volt egy nyomda részlege, meg egy reprodukciós részlege, volt egy újság, amit én rajzoltam és szerkesztettem

- mondta.

Mécs Károly Forrás: M5/Ez itt a kérdés

Amikor arról volt szó, hogy 1956-ban kiürült az üzem és mindenki külföldre ment dolgozni, kiderült, hogy Mécs Károly is kapott egy állásajánlatot, ami Salzburgba szólt. Felszállt a vonatra.

Hátranéztem, megláttam a János hegyet, alatta tudtam, hogy hol lakunk. Ott vannak a szüleim, a testvéreim, a barátaim, mondom, én nem megyek. Szépen visszaváltottam a jegyet és bementem a Déryné Presszóba, megittam valamit, talán egy rumot és hazamentem. Ezzel a külföldi sétát be is fejeztem

- árulta el.

Arról is beszélt, hogy a forradalom évében sokat dolgozott a János kórházban. A forradalom leverése után a főnökével orosz nyelvű igazolványokat gyártottak.

Azt hiszem, ezzel jó néhány ember megmenekülését sikerült biztosítani. Erről a cselekedetünkről 60 évig mélységesen hallgattam. Senki nem tudott róla, még a szüleink sem

– árulta el Mécs Károly.

Azt is elmondta, hogy amikor a főnöke disszidált, nem nyomta többé a vállát tovább ez a teher.

A legnagyobb között

Visszaemlékezett rá, hogy másodéves főiskolásként Básti Lajos fiát játszotta egy szerepben a Nemzeti Színházban. Azt mondta, nagyon jól tudta, kik közé került. Ugyanis színházba járó gyerek volt, a Nemzeti Színházat pedig különösen szerette.

Básti egyik bálványom volt. Ugyanakkor főiskolás tanár lévén gyakran találkoztam vele, mert ő a másik osztálynak volt a beszédtanára, én Gáti Józsefnél tanultam és hála Istennek mind a négy évet együtt töltöttük. Várkonyi megszavaltatta az évfolyamot. Keresett egy fiatal egyetemistát, aki benne van az ötvenhatos dolgokban, erről is szólt ez a darab. Rám esett a választása. Így kerültem a Nemzetibe"

- magyarázta.

„A mámor az egy törpe jelző ahhoz képest, amit akkor éreztem. Azok között a csodálatos emberek között játszhattam, mint például Somogyi Erzsi, akiknek ma már a nevét sem tudják. Somogyi Erzsi, Lukács Margit, Básti Lajos, Bessenyei Ferenc, Kálmán György, az élvonal, mind ebben a darabban játszott. Ott ismerkedtem meg velük és ájuldoztam a megtiszteltetéstől, hogy egyáltalán végszót kapok tőlük.

Nagyon kedvesen, nagyon tapintatosan vezetgettek. Básti úgy iskolázott engem minden előadáson, hogy jobban nem is kell,

úgyhogy ha valaki azt akarja, hogy megerősödjön az orgánuma, az a Nemzetiben kezdje, legalábbis ilyen bölények mellett" - mondta Mécs Károly.

Halász Judit Mécs Károlyról

Halász Judit, Kossuth-díjas színművész felvételről méltatta a nagy színészt. A művésznő élete első filmjében, az Esős vasárnapban együtt játszott Mécs Károllyal.

„Ő végzős volt, én meg elsős, de én nem tudtam róla, hogy ő főiskolára jár. Egyik este, az akkori Petőfi Színházban, ami a mostani Thália, ott nagyon jó előadások voltak és én jóformán mindegyiket megnéztem. A Szivárványvölgyre az első sorba ültettek engem, oda kaptam jegyet főiskolásként. Ha tetszik egy előadás vagy valamit szeretek, úgy érzem, hogy én is bekerülhetek abba az eseménybe, ami a színpadon folyik. Tátott szájjal néztem végig az előadást, amiben a Mécs Karcsi volt a főszereplő. Karcsi egy gyönyörű fiatalember volt, ma is gyönyörű fiatalember, ezt kell, hogy mondjam, és ez fantasztikus, mert nagyon ritka, hogy valaki ennyire nem változik, mint ahogy a Karcsi nem változott az évtizedek folyamán. Én csak néztem tátott szájjal, aztán megnéztem, hogy hogy hívják ezt a srácot. Oda volt írva a színlapra, hogy Mécs Károly és az is oda volt írva, hogy fh., ami azt jelentette, hogy főiskolai hallgató. Nem nagyon ismertem a negyedéveseket, mert azok nem jártak be órákra, csak a vizsgaelőadásokra próbáltak. Másnap mentem a főiskolán fel a lépcsőn, négy emelet volt, mi a negyediken voltunk. Azt hiszem, rossz volt a lift, én a lépcsőn mentem és jött velem szemben a Mécs Karcsi. Elájultam. Ő is elájult, mert a színész az első sorban ülőket néha látja. Elterjedt, hogy van egy kiscsaj, aki tátott szájjal és hatalmas szemekkel nézi az egész előadást, és milyen aranyos. Így ismerkedtünk össze Karcsival. Odajött, hogy te voltál? Te főiskolás vagy? Ne viccelj már! A következő találkozásunk már az Esős vasárnap alatt volt, ahol ugyan nem volt a partnerem, de az egyik osztálytársamnak a partnere volt. Jó viszonyba, jó barátságba kerültünk egymással. Aztán teltek az évek, és ahányszor találkoztunk, mindig ugyanaz a kedves, aranyos, mosolygós és igazán szívélyes emberrel találkoztam, ami ritkaság, nem csak ma. Régen is ritkaság volt és az emberekben is ritkaság, hogy valaki kedves, mosolygós és szeretetteli" – mondta.

Ezután szóba került, hogy Mécs Károly alapvetően mindig „jó karaktereket" játszott a színpadon, hősöket és arról is beszélt, hogy az egyik „katona csákós" fényképére figyelt fel Gertler Viktor rendező.

Ettől kezdve megindult a kínzás, mert egy színész arca sosem olyan, amilyenre a rendező megálmodja. Evégből a hajtépéstől kezdve a ragasztott bajuszig volt minden. Én nagy Mikszáth-rajongó voltam világéletemben, éreztem, hogy ez a Noszty Feri azért nekem nem közömbös, nagyon szerettem a szerepet. Olyan édesapám volt, mint Uray Tivadar, mit mondhatok erre és benne volt Mezey Mária is. A legjobbakkal ismerkedhettem meg és játszhattam együtt"

– mondta Mécs Károly, aki arról is beszél, hogy Várkonyi Zoltán rendezőnek sokat köszönhet, mert sokat tanult tőle. Aztán szóba hozta, hogy az a játékstílus, ami akkoriban a színházakban uralkodott, mindig tiszteletben tartotta a darabot és az író szándékát, nem akart belemagyarázni semmit.

Forrás: M5/Ez itt a kérdés

Minden kornak megvan a maga mondanivalója, megvan a maga játékstílusa, megvan a maga tábora, akihez szól a darab. Ha én olyan darabot akarok bemutatni, amelynek a mondanivalója ezzel nem tökéletesen egyezik, akkor ne ezt a darabot mutassam be, hanem mutassak be egy másikat vagy hozzak létre, írassak egy olyan darabot, ami az én szándékaimnak megfelel"

– ezzel magyarázta a színész azt, miért nem szereti azt a fajta modern színdarab értelmezést, amelyben a szöveg és az eredeti üzenetet sem tisztelik.

Merényletnek tartom azt, amikor klasszikusokat átírnak, úgynevezett új fordításokat találnak ki és telerakják olyan kifejezéssel és olyan mondatokkal, amelyek attól a kortól idegenek

– tette hozzá, majd felhívta a figyelmet arra, hogy a klasszikus darabok üzenete örökérvényű, mert olyan emberi és társadalmi szituációkról szólnak, amelyek periodikusan ismétlődnek az emberek életében.

A műsorból kiderült, azzal sem ért egyet, hogy több színész már nem tud rendesen beszélni, a színpadon pedig a látványosságok háttérbe szorították az emberi alakítás szépségét.

Ugyanakkor, mint mondta, lát egyfajta igyekezetet arra, hogy az embereket meg kell tanítani szépen beszélni, miközben felgyorsult a tempó.

A gyorsulásnak pedig az a következménye, hogy az emberek, így a színészek is elharapják a szóvégeket és elhadarják a szavakat.

Szilágyi Tibor Mécs Károlyról

A Kossuth-díjas Szilágyi Tibor színművész is, aki partnerként és rendezőként is találkozott Mécs Károllyal, felvételről szólalt meg a műsorban. Visszaemlékezett rá, hogy 1969-ben szerződtette őt a Thália Színház.

„Ez akkor Budapest egyik legkiválóbb művészszínháza volt. Ha csak az ott lévő színészeket felsorolom, természetesen Mécs Károlyt is, de Latinovits Zoltántól Dajka Margiton át sok embert, akkor kiderül, hogy elképesztő társaság volt. Kozák András és Drahota Andrea is ott volt, már előttem egy évvel, és ott találkoztam Karcsival. Az egyik legmeghatározóbb élmény, ami nemzetközi visszhangot is keltett, ez a finn eposz, a Kalevala volt, amivel Helsinkiben is jártunk. Ő az egyik hős szerepet játszotta benne és Keres Emil kollégámmal együtt két fatőkén ültünk és meséltük a történetet. Mi voltunk a beszélők. Ezer előadást végignéztem ebből. A benyomásom az volt, hogy az egyik legszebben beszélő magyar színészről beszélünk kiváló alkattal. Ebben van közös vonásunk, nem csak az, hogy talán én is elég elfogadhatóan beszélek, hanem az is, hogy a művészi beszédtanárunk az a Gáti József volt Sulyok Mária mellett, akinél nem lehetett egyetlen hangsúlyt sem téveszteni. Ezer verset tanultunk meg és azokat le is írtuk. Ha az én generációm elé, Mécs Károly generációja elé pláne, elé tesznek egy szöveget, akkor az nem bakizik. Szóval Mécs az egyik legszebben beszélő magyar színészek egyike. Nagyon szerettük és értékeltük egymást, és értékeljük a mai napig" – mondta, majd hozzátette, hogy nagyon jó egészséget kíván Mécs Károlynak.

Hit és hivatás

Mécs Károly 30 évet töltött el szinkronstúdiókban és több nagy színészt szinkronizált.

Elárulta, hogy régen ez a munka is más volt.

Ők még megnézték és megbeszélték a filmet, majd tekercsekre bontva külön levetítették nekik, ami alól elvették a hangot. Azt monda, a legtöbb mai szinkronban a hanghordozásból kiérzi a kép alatt futó angol szöveget.

Mécs Károly arról is beszélt, hogy vallásos.

Visszaemlékezett a gyerekkorára és az osztályára, amiben „az istenhit egyetlen pillanatra sem volt kérdéses".

Templomba is járt akkoriban, bár ezt akkor - ahogy fogalmazott - senki nem verte nagydobra. Emlékeztetett Mózes tízparancsolatára, amit jó lenne mindenkinek betartani. Bár, saját bevallása szerint, ő sokszor megszegte ezeket, de szerinte mindig meg lehet ezt bánni.

Forrás: M5/Ez itt a kérdés

Az ember, mint tudjuk, sokféléből van összetéve. Van benne kicsi gonoszság, és van benne kicsi jóság is, van benne megértés és van benne elutasítás is. Sok minden van benne. Amikor valami hibát elkövet, végiggondolja, ezt katolikusoknál úgy hívják, hogy lelkiismeretvizsgálat, mit követett el. Követtem el hibát? Bizony követtem el hibát. Mit? Ezzel szemtelen voltam, kíméletlen voltam, butaságot mondtam, és akkor ezt megbánom, és ez borzasztóan bánt engem akkor"

- magyarázta.

Mécs Károly azt mondja, nem véletlenül nem lett színházigazgató, mert szerinte nem ez az alkat. Azzal magyarázta, hogy

ő inkább színész, aki sosem lépne színpadra a saját színházában, mert az erkölcstelen.

András Ferenc Mécs Károlyról

András Ferenc Kossuth-díjas filmrendező is méltatta Mécs Károlyt a születésnapja alkalmából. Ő is felvételről beszélt. Visszaemlékezett arra, hogy milyen jó filmeket készítettek együtt, amelyek lassan 40 évesek már. Nagyon szerette ezeket a főszereplőjét is.

„Karcsi abban az időben, volt 10-15 év, amikor abszolút ő volt az elsőszámú filmsztár Magyarországon. Ugyanolyan maradt, mint amilyen volt. Ugyanakkor eljátszotta az akkori idők legdrágább, legszélesvásznúbb, legszínesebb, legtörténelmibb, legszebb magyar filmjének az egyik főszerepét, a Kőszívű ember fiaiban ő volt Baradlay Richárd. Abban az időben a szülő édesanyák Richárdnak nevezték el újszülött fiaikat, mert Mécs Karcsi, aki mindig is Karcsi volt, olyan hihetetlen hatással volt a magyar nőkre, hogy a gyerekeiket, a fiaikat Richárdnak nevezték el utána. Na,most, hogy már 80-on felül van, ugyanolyan snájdig huszártiszt, és ha lehetne és kellene, még mindig el tudná játszani bármelyik huszártisztet, századost, brigadérost. Én pedig nyugodtan rábíznám ezeket a huszár, snájdig, katonás, férfias, mécskarcsis szerepeket" - mondta.

Mécs Károly most két darabban játszik még a Nemzeti Színházban és sok más munkája is van.

Kedvence a zene, amivel számára „irgalmatlanul izgalmas együtt dolgozni".

Úgy fogalmazott, hogy élete legszebb pillanatai közé tartozik, amikor leül valahová és megszólal a muzsika, ami őt is átjárja.

Attól a perctől kezdve számomra csak a zene van és ez olyan mértékben vérpezsdítő és olyan mértékben elandalító és minden, ami szép az életben, az ebben megjelenik"

- mondta, majd azzal zárta a beszélgetést, ha újra megszületne, biztosan tanulna zenét, mert úgy érzi, hogy kihagyott valamit az életéből, ami fontos lenne.