Letartóztatták a fiút, aki a kaposvári gyerekotthonban véresre verte társát - videó

Vágólapra másolva!
Elrendelte a kaposvári Zita Gyermekotthonban történt bántalmazás egyik gyanúsítottjának letartóztatását a bíróság. A megalapozott gyanú szerint a 17 éves fiú decemberben szórakozásból többször megütötte, és megrúgta az egyik társát. Az egyik verésről videó is készült, ami később felkerült az internetre.
Vágólapra másolva!

A fiú, miután a felvételt sokan megnézték, és az ügyből nagy felháborodás lett, megszökött. A rendőrök azonban rövid időn belül elfogták, és

aljas indokból, folytatólagosan elkövetett súlyos testi sértés és minősített személyi szabadság megsértése miatt őrizetbe vették.

A felvételen azt is hallani lehet, hogy aki a videót készíti, az egészen jól szórakozik, sőt biztatja is ismerősét, hogy verje tovább a társát. Ezért a nyomozók őt is gyanúsítottként hallgatták ki az ügyben.

A rendőrök ahogy megtudták, hogy mi történt,

soron kívüli eljárást rendeltek el, és azonnal megkezdték a vizsgálatot.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma arról tájékoztatta az MTI-t, hogy Fülöp Attila, a minisztérium szociális ügyekért felelős államtitkára belső vizsgálatot indított a Zita Speciális Gyermekotthonban történt esettel kapcsolatban.

Az államtitkár - akinek pénteken jutott tudomására a közösségi médiában a bántalmazásról megjelent felvétel - tájékoztatást kért a megvert gyerek jelenlegi állapotáról, és vizsgálat lefolytatására utasította az intézményt fenntartó Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgatóját.

Hangsúlyozták:

a gyermekvédelemben is zéró tolerancia érvényes

a bántalmazással szemben.