Újabb újpesti ellenzéki kampányhazugság: nem akarják megvalósítani az egynapos sebészetet

Ungár Klára
Ungár Klára, Origo interjú 2014.
Vágólapra másolva!
Szinte eldugva jelent meg egy interjú Ungár Klárával, az Újpesti Szakorvosi Rendelőintézet új vezetőjével, amelyből kiderül, könnyen lehet, hogy az új baloldali városvezetés elkaszálja az újpesti egynapos sebészet megvalósítását.
Vágólapra másolva!

Bár az interjúban említést tesznek arról, hogy a tavalyi év végén 350 millió forintos állami póttámogatást kapott az Újpesti Szakrendelő, ennek ellenére Ungár azt mondja az egynapos sebészet kialakításáról, hogy "Ha nem lehet állami finanszírozást mögé tenni, nem lehet megcsinálni, mert ennek költségeibe az önkormányzat és a kerület is belerokkan".

Ungár Klára Fotó: Adrián Zoltán - Origo

A leváltott városvezetés egyik legfőbb célkitűzése volt, hogy megteremtsék az egynapos sebészet létrehozásához szükséges hátteret, amiért egy teljes szintet felújítottak az SZTK épületében.

A momentumos Déri Tibor, a kerület új polgármesterének egyik legfontosabb kampányígérete az volt, hogy a helyi egészségügy fejlesztésére fog koncentrálni.

A győzelmet követően azonban egészen más került a fókuszba. Például

négyre növelte az alpolgármesterei számát a korábbi három helyett. Majd az új alpolgármesterek fizetését is megemelte a IV. kerületi közgyűlés.

A birtokunkba jutott információk szerint

  • Bedő Katalin (DK) alpolgármesternek, aki társadalmi megbízatásúból főállású alpolgármesterré avanzsált, a testület többsége 448 700 Ft helyett 928 700 Ft fizetést szavazott meg.
  • Dr. Trippon Norbert (DK) alpolgármester fizetését 949 500 Ft-ról 961 500 Ft-ra emelték.
  • Kanász Nagy Máté (LMP) alpolgármester fizetését 928 700 Ft-ról 959 900 Ft-ra emelték.

Egyedül Czigler László (Jobbik) alpolgármester járt rosszul, akinek fizetését a testület 928 700 Ft-ról 897 500 Ft-ra csökkentette.

Ezenfelül a képviselő-testület alakuló üléséről készített jegyzőkönyvből kiderül, hogy létrehoztak két új bizottságot is. Nevezetesen a Közbiztonsági Bizottságot és a Klíma- és Környezetvédelmi Bizottságot, ezzel pedig

80-ról 110 főre emelkedett az önkormányzati költségvetésből fizetett bizottsági tagok száma.

Az új városvezetéssel kapcsolatban az is felmerül, hogy egyetlen hónap alatt kétmilliárd forintot tűntettek el a kerület kasszájából. Ugyanis Wintermantel Zsolt, az eddigi fideszes polgármester 9 milliárd forint plusszal adta át a vezetést, azonban a momentumos polgármester és DK-s alpolgármestere, Trippon Norbert már csak 7 milliárdról beszéltek később.

Ezenfelül Déri Tibor a helyi médiacégből 50 embert is kirúgott már az első közgyűlésen, ezt követően a polgármester tájékoztatása szerint a zaklatási botrányai miatt lemondásra kényszerült Gréczy Zsolt országgyűlési képviselő fiát, Gréczy Mártont kommunikációs szakemberként kezdték el foglalkoztatni.

A felsorolt új vezetést szolgáló változtatások ellenére azonban most mégis azt olvashatjuk, hogy lehet, nem alakítják ki a helyi SZTK-ban az egynapos sebészetet.

Sőt, Ungár szerint felesleges az egészségügyi fejlesztés.

Ungár Klára, az Újpesti Szakorvosi Rendelőintézet ügyvezetője igazgatója Fotó: Polyak Attila - Origo

Ezzel szemben a kórházakkal némileg jobban ellátott XIII. kerületben folyamatosan fejlesztik az egynapos sebészetet, amely nagy szolgálatot tesz a kerületi szakrendelő tehermentesítésében. Továbbá a korszerű műtéti környezettel számos fiatal orvost is az SZTK-ba lelhetett volna csábítani, és Újpest városa egy fontos egészségügyi ellátási szinttel gazdagodhatott volna.