Idén is folytatódik a vidékfejlesztés és az agrárium megerősítése

Vágólapra másolva!
Folytatódik a vidékfejlesztés és az agrárium megerősítése 2020-ban, a gazdák kiszámíthatóságra számíthatnak a támogatáspolitikában - mondta Nagy István agrárminiszter vasárnap a szaktárca évindító sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Vágólapra másolva!

A miniszter ismertette, a magyar gazdálkodóknak

idén több mint 450 milliárd forintot fizetnek majd ki különböző terület- és állatalapú támogatási jogcímeken

a tavasszal benyújtandó támogatási kérelmeik után.

A vidékfejlesztési program keretében beérkezett kérelmek folyamatos elbírálásával és a kifizetések további gyorsításával folytatódik a nyertes pályázatok kihirdetése. Még a mostani program keretében új pályázatokat hirdetnek meg idén a termelői csoportok újabb támogatására, az öntözési közösségek együttműködésének és a csemetekertek gépbeszerzésének támogatására.

Emellett - bár a program jelenlegi, mintegy 1400 milliárd forintos kötelezettségvállalása meghaladja a keret 100 százalékát - a maradványösszegek és az esetlegesen visszahulló források figyelemmel kísérésével új pályázatokat is meghirdetnének idén.

Nemzeti forrásokból 2020-ban is 100 milliárd forintot fordítanak agrártámogatásokra, kiemelten fókuszálva az állattenyésztésre - tette hozzá a tárcavezető.


Nagy István kiemelte, hogy idén a többi között támogatják

  • az öntözésfejlesztési beruházásokat,
  • folytatják a vidékfejlesztési programot,
  • és folytatódnak a közös agrárpolitika (KAP) reformjára vonatkozó tárgyalások is.

A jogalkotási feladatok között van a családi gazdasági és az őstermelői kategória évtizedes,

  • "ráncfelvarrásra szoruló" szabályozási környezetének rendezése,
  • a mezőgazdasági adózás rendszerének megújítása,
  • valamint a hazai szőlő-bor ágazat szabályozási környezetének megújítása, egy új bortörvény megalkotása

- jelezte a miniszter.

Nagy István fontosnak nevezte, hogy a mezőgazdasági termelőknek

az időjárás okozta tavalyi veszteségeik után a kárenyhítő juttatást idén március 31-ig kifizessék

a kárenyhítési alapból. Előzetes becslések szerint mintegy 15 milliárd forintot folyósíthatnak majd mintegy 7500 gazdálkodónak.

Idén is kedvezményes hitelprogramokkal segítik a mezőgazdasági termelést és az ágazat beruházásait. Várakozásaik szerint 2020-ban teljes egészében lekötik a mezőgazdaság, az erdőgazdálkodás és az élelmiszeripar 100 milliárd forint összegű beruházási hitelhez kapcsolódó kamattámogatási programjának forrásait. Folytatódik az Agrár Széchenyi Kártya folyószámlahiteleinek támogatása is, így a vállalkozások továbbra is csaknem kamatmentesen jutnak a napi működésüket finanszírozó hitelekhez - jegyezte meg.

A tárcavezető kiemelte, hogy január elsején hatályba lépett az öntözéses gazdálkodásról szóló törvény, amely szerint

az öntözés közérdek és ahhoz való hozzájutást igyekeztek egyszerűbbé, átláthatóvá, olcsóbbá és könnyebben elérhetővé tenni.

A cél, hogy a jelenlegi 87,5 ezer hektáros öntözött terület nagyságát két év alatt 200 ezer hektárra növeljék. Ennek elérése érdekében ösztönöznék az öntözési közösségek, együttműködések kialakulását, valamint elérnék, hogy ne lehessen a mozaikos földszerkezetből adódóan megakadályozni az öntözési szándékot. Nagy István beszélt arról is, hogy a tavaly létrehozott Nemzeti Földügyi Központ idén a törvény által meghatározott módon segíti az öntözéses beruházásokat, készíti az engedélyezést gyorsító dokumentumokat. Ez a központ kulcsszerepet tölt be az osztatlan közös tulajdon tervezett rendezésében is. Az agrártárca elkészítette és tervei szerint idén tavasszal az Országgyűlés elfogadja azt a birtokrendezésről szóló törvénycsomagot, amely a rendszerváltás óta le nem zárt állami birtokpolitikai ügyek rendezését célozza, és jelentős részben az osztatlan közös földtulajdon felszámolásának gyorsítására szolgál.

A miniszter az idei év egyik legfontosabb témájának nevezte a generációváltás kérdését. Ezért olyan szakpolitikai programon dolgoznak,

amely megkönnyíti, hogy a gazdaságokat az idősebb generációk átadják a fiatalabbaknak.

2020-ban hangsúlyosan törekszenek arra, hogy a gazdatársadalom figyelmét ráirányítsák a gazdaságátadás és a rendezett öröklés fontosságára, valamint az agráréletpálya népszerűsítésére, ezért kommunikációs kampányt indítanak. Nagy István szerint az élelmiszergazdaságban nem megoldható a károsanyag-kibocsátás mérséklésére a termelés mértéke csökkentése, ezért az agráriumban kibocsátáscsökkentő technológiák bevezetése jelentheti a megoldást a klímavédelem érdekében.

Magyarország mezőgazdaságában klímapolitikai szempontból a miniszter kiemelt jelentőségűnek tartja például a fejlesztést az öntözés, a digitalizáció és a precíziós mezőgazdaság, az állattartótelepek, a trágyakezelés, a mezőgazdasági kockázatkezelési rendszer, az agrárkörnyezeti és klímakutatási, innovációs és tudásátadási rendszerek területén.

Kitért arra is, hogy a klímavédelmi célokat szolgálva

idén is folytatódik az országfásítási program, valamint hangsúlyos a talajvédelem kérdése.

Mindezek mellett hatékony eszközökkel lépnének fel az élelmiszerpazarlás ellen, továbbá a tervek között szerepel a beporzók védelme, valamint megoldások keresése fontos és aktuális mezőgazdasági kihívásokra is.