Karácsony Gergely bujkál a nem barátinak gondolt újságírók elől

Advent első vasárnapja 2019, Karácsony Gergely gyertyagyújtás
Vágólapra másolva!
Karácsony Gergelynek (Párbeszéd), az ellenzék főpolgármester-jelöltjének október 13-i győzelmével megszakadt egy majd négyéves sajtótájékoztató-sorozat, a Budapestinfó. Tarlós István idején az újságírók hétről hétre, tetszőleges témákban, akár órákon keresztül kérdezhették Budapest főpolgármesterét. A főváros új vezetése ezzel szemben inkább a közösségi médiában ír posztokat, és csak adott ügyekben tart rövid sajtótájékoztatókat, egy-egy kérdést engedve a sajtó képviselőinek.
Vágólapra másolva!

A főpolgármester eddig is rendszeresen tájékoztatta a közvéleményt a döntéseiről, elképzeléseiről, ezután is így tesz majd – adott kitérő választ a Főpolgármesteri Hivatal sajtóirodája a Magyar Nemzet azon kérdésére, tart-e a főpolgármester elődjéhez hasonlóan rendszeres tájékoztatót, úgynevezett Budapestinfót.

Budapest előző vezetése idején, 2015-ben a kormánypárti főpolgármester, Tarlós István a nem sokkal korábban elindított Kormányinfó mintájára heti, kétheti rendszerességgel sajtótájékoztató-sorozatot indított a főváros aktuális ügyeiről, ahol közvetlenül, tetszőleges témákban is kérdezhették őt az újságírók.

Karácsony Gergely fél a sajtótól? Fotó: Koncz Márton - Origo

A Budapestinfót élőben és felvételről az interneten is lehetett követni. A rendszeres tájékoztatókon időről időre a főpolgármester mellett helyettesei és a fővárosi cégek vezetői is feltűntek, és a hozzájuk tartozó területet érintő kérdésekre válaszoltak.

A sajtótájékoztatókon egyszerű portai regisztrációt követően bármely média, egyesület képviselője részt vehetett.

Sőt ellenzéki politikusok is élhettek a nyilvánosság lehetőségével, például 2017. szeptember 29-én Baranyi Krisztina – jelenleg Ferencváros független polgármestere –, aki akkor az Együtt IX. kerületi képviselőjeként a dél-pesti záportározóról kérdezte Tarlóst.

A volt főpolgármester nem csak a Városháza sajtótermében állt a nyilvánosság rendelkezésére, hétről hétre interjút adott a közszolgálati és a kereskedelmi tévécsatornáknak, rádióadóknak, a kormánypárti, ellenzéki vagy magát függetlennek mondó nyomtatott és elektronikus sajtónak, ami Karácsony Gergelyről nem mondható el.

A Magyar Nemzet többször kért a főpolgármester sajtósaitól szóban és írásban interjúlehetőséget, de a megkeresések eredménytelennek bizonyultak, miközben a balliberálisokhoz közel álló médiának rendelkezésére állt Karácsony Gergely.