Fotókon mutatjuk a Baranyi-féle parkolási káoszt a Ferencvárosban

parkolás, ferencváros
Vágólapra másolva!
Bár az új parkolási rendszer nem működik a balliberális vezetésű Ferencvárosban, az önkormányzat mégis bünteti az autósokat. Az új, még nem működő rendszert 50 millió forintból építették ki. A Fidesz szerint az egész ügylet ráadásul jogszerűtlen volt.
Vágólapra másolva!

Baranyi Krisztina, Ferencváros balliberális polgármestere a parkolás átszervezését ígérte, és noha eddig mintegy 53 millió forintot költöttek az új rendszerre, sok utcában mégsem működik. A párbeszédes politikus december 31-i határidővel mondta fel az eddigi parkolóórákat üzemeltető céggel kötött szerződést: a régi parkolóórák tehát már nem működnek, az újakat pedig még nem tudták mindenhol elhelyezni, vagyis jelenleg a kerület számos területén ingyenes a parkolás.

Emiatt a helyiek nem tudnak parkolni, és a helyzet becslések szerint tízmillió forintos kárt okoz a kerületnek.

Ráadásul valószínűleg jogszerűtlenül járt el az új vezetés, mivel közbeszerzés lefolytatása és a Gazdasági és közbeszerzési bizottság döntése nélkül verte keresztül a döntést Baranyi csapata.

Most kiderült, annak ellenére, hogy az új parkolási rendszer nem működik rendesen, az önkormányzat mégis bünteti az autósokat. Egyik olvasónk küldte az alábbi fotókat, amiből világosan kiderült, hogy folyamatosan büntetnek. Bár az automaták le vannak ragasztva, és az van ráírva hogy január 15-ig nem kell fizetni, a parkolási cég továbbra is büntet. Miközben jól mutatja a káoszt, hogy bizonyos helyeken lehet fizetni is.

Így büntetik az autósokat Ferencvárosban Forrás: Origo

Forrás: Origo

Forrás: Origo

Forrás: Origo

Gyurákovics Andrea, a Fidesz helyi önkormányzati képviselője szerint

Baranyi Krisztina hiába kampányolt a parkolással, most úgy tűnik, még sincs érdemi információi róla, és csak másokra mutogat.

Gyurákovics hozzátette, nem tudja, mit csinálhatott az elmúlt két hónapban Baranyi, hogy nem tudta zökkenőmentesen átvenni a kerület parkolását.