Ingyenélő szomszédai gyilkolták meg az elásott vámosmikolai asszonyt

Vágólapra másolva!
Gyászolják a falubeliek a 77 éves asszonyt, akit az utcájukban lakó nő és a párja olyan súlyosan összevert, hogy belehalt a sérüléseibe. A fiatalok ezután saját kertjében ásták el a holttestét. A szomszédok szerint a gyilkosok olyan rossz körülmények között éltek, hogy rablásokból tartották fenn magukat. A gyilkosságot pedig azért követhették el, mert abban látták az egyetlen kiutat, ha börtönbe kerülnek. Ott ugyanis teljes ellátást kapnak. De az is felmerült a gondolataikban, hogy a nő elmezavarban szenved, emiatt támadt az asszonyra.
Vágólapra másolva!

Sokáig helyszíneltek Vámosmikolán, a 77 éves asszony házánál, még akkor is, amikor délután a helyszínre érkeztünk. A nyugdíjas nőre tegnap támadt rá 33 éves szomszédja, és annak 20 éves élettársa.

Összeverték, majd amikor az asszony már nem lélegzett, elásták a kertjükben lévő szemétkupac alá.

Fotó: Polyák Attila - Origo
Fotó: Polyák Attila - Origo

A faluban mindenki mély fájdalommal gyászolja a kedves, jószívű, idős asszonyt.

Minden szomszédja nagyon kedvelte, épp ezért fájdalmas az elvesztése. A háza kerítésén mécsesekkel emlékeztek meg a kedves szomszédasszonyukról.

„Nem ismertem őket nagyon, az asszonyt láttam erre járkálni többször, de nem igazán beszéltünk. De azt nem gondoltam volna, hogy ilyenre képes. És akkor hirtelen, csak úgy a semmiből hallom a hírt, hogy halálra verték, majd elásták... Egyszerűen borzasztó!

– mondta egy nyugdíjas asszony, az áldozat közvetlen szomszédja, majd hozzátette, hogy

a faluban úgy terjedt el a gyilkosság híre, hogy a nő saját maga mondta el egy néhány utcával arrébb lakó ismerősének.

„Képzelje, hogy erre kellett hazajönnöm a munkából... Hogy nincs többé a kedves, jó szívű szomszédasszonyom, akivel mindig olyan jókat beszélgettünk.

Mindenki tisztelte és becsülte őt, negyven éven át dolgozott a helyi rendelőben védőnőként.

Így természetesen mindenkit nagyon elkeserített a halála, egyszerűen fel sem tudjuk fogni. Az a szívtelen nőszemély itt élt mellettünk, a szomszéd házban az új párjával, napi szinten járt át kéregetni ezt-azt Terikéhez, ő pedig, szegény amivel csak tudta, kisegítette őket.

Ingyenélő semmirekellőek voltak, amijük volt, azt is lopták.

Nemrég be is törtek Terikéhez. Észrevétlenül beosontak a lakásba, amikor az a hátsó kertben volt, amit csak tudtak, magukkal vittek. Most meg saját magukhoz csalták át, nem tudom, hogy mivel vették rá, de lényeg az, hogy Terike átment, ám már nem jutott ki élve" - mondta az áldozat egyik szomszédja.

- mondta megtörten egy másik szomszéd, egy középkorú nő.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Ez a szomszéd úgy gondolja, volt némi szándékosság abban, hogy elárulta kegyetlen tettét, mert igazából direkt akart börtönbe kerülni.

"Az a nő egy igazi elfajzott, romlott teremtés, már több településről is kitiltották, mert ahol csak tudott, betört, lopott, csinálta a felfordulást.

Évekig itt lakott, majd elköltözött, csak tudnám, hogy minek jött vissza. Bár azt is el tudom képzelni, hogy direkt csinálták, mert megunták az éhezést, és hogy víz, villany, fűtés nélkül élnek abban a romos házban,

gondolták, a börtönben legalább kapnak ellátást.

Hát, soha ne is szabaduljanak, én azt mondom. Bár, úgy hallottam, hogy talán elmebeteg, akkor viszont megússza a börtönt, mindannyiunk vesztére. Hihetetlen, hogy ennek épp a mi kis csendes falunkban kellett megtörténnie. Én sosem szoktam rosszat kívánni másoknak, de most őszintén remélem, hogy ezek soha többé nem szívnak friss levegőt" - tette hozzá.

Vámosmikola Fotó: Polyák Attila - Origo

Egy fiatal édesanya arról beszélt nekünk, hogy az a nő, akinek a gyilkos a dohányboltban beszámolt kegyetlen tettéről, az ő unokatestvére.

"Fogalmam sincs, miért, de az unokatestvérem jóban volt velük, támogatta őket, amivel csak tudta. Most is csak húszéves, és nincs még gyereke, de már régebben, fiatal lányként is rengeteget segített azoknak a baba körül, mert a volt élettársával, aki egyébként szintén itt lakik a közelben, két közös gyerekük van. Unokahúgom segítette őket, amivel tudta, étellel, gyerekholmikkal, az a lelketlen nő meg ezt kihasználta. Mert az ilyennek tényleg nincs lelke, sem érzései. Mégis, hogy volt erre képes?

Szemétláda, tolvaj betörő volt mindig is, a szomszéd faluból származik, de már több, közeli településen is lakott, mindenhol rossz híre lett az állandó rablási ügyei miatt.

Remélem, hogy elnyeri a méltó büntetését, megérdemelné, hogy többé sose kerüljön szabadlábra. Bár, ha igaz, amit beszélnek, hogy nem százas az agya, akkor meg továbbra is itt él majd köztünk, bomlasztja a közösséget, tovább retteghetünk tőle.

Többször is belegondoltam, mi lett volna, ha hozzánk tör be, és megöli a lányomat? A hideg is kirázott...

Terike egy áldott jó teremtés volt, soha egy rossz szava nem volt senkihez, nekem van egy négyéves lányom, többször behívta őt a házba, megkínálta ezzel-azzal, meg most télre adott neki sapkát, meg ruhákat. Azok a gazemberek pedig a napokban be is törtek hozzá, most meg képesek voltak az életét is elvenni" - mondta megbotránkozva a fiatal nő.

Felkerestük a gyilkossággal gyanúsított nő volt élettársát és a családját is, de nem szerettek volna nyilatkozni a történtekről.

Fotó: Polyák Attila - Origo