A 35 éve a mentőknél dolgozó férfi volt az első, aki odaért a félreállt autóhoz, és segítséget próbált szerezni a haldokló színésznek, de csalódott az emberekben.
Az az igazság, hogy még mindig nehéz visszaidézni azokat a perceket, annyira megvisel, amit átéltem – kezdte a lapnak a mentősofőr. Szombat délután éppen hazafelé gyalogoltam a Podmaniczky utcában, a helyszínnel azonos oldalon, amikor megláttam, hogy egy fekete autó áll a gyalogátkelőhelyen. Még mondtam is magamban, hogy ez is szépen leparkolt... Amikor odaléptem, benéztem a jobb első ablakon, s láttam, hogy a sofőr, akiről akkor én még nem tudtam, hogy a színművész úr, egyenes testtartással ült, a feje a mellkasára volt hajolva, a végtagjai pedig ernyedtek voltak – mesélte, hogy mit tapasztalt, amikor először benézett a kocsiba.
Megkerültem az autót, aminek az ajtajai le voltak zárva, de a letekert ablakon benyúlva ki tudtam nyitni az ajtót. Valószínűleg azért engedte le, hogy levegőt kapjon, amikor rosszul lett. Gyorsan megvizsgáltam, nem volt sem légzése, sem keringése, vagyis feltételeztem, hogy a klinikai halál állapotában van. Azonnal hívtam a központi segélyhívót, kicsatoltam a biztonsági övet, majd megpróbáltam segítséget szerezni, hiszen tudtam, hogy egyedül képtelen vagyok kiszedni az autóból.
De hiába kiabált több autósnak is, hogy jöjjenek segíteni neki,
lehúzták az ablakot, meghallgatták, mit akar, majd amint zöldre váltott a lámpa, továbbhajtottak.
Végül egy traumatológus orvos, aki a SzívCity alkalmazás riasztására a belvárosból érkezett a helyszínre, valamint egy pizzafutár állt meg és szállt be az újraélesztésbe.
Elképesztő egyesek hozzáállása a másik bajához. Nem akartam elhinni, hogy képesek gond nélkül továbbmenni annak ellenére, hogy érthetően elmondtam, mit szeretnék.
Végső kétségbeesésemben már a kocsik között rohangáltam az úton és próbáltam megállítani valakit.
Ez sikerült, így harmadmagammal kiemeltük a beteget a járműből. Háttal a járdára fektettük és azonnal megkezdtem az eszköz nélküli újraélesztést. Picivel később megérkezett egy traumatológus főorvos, aki segélyhívón hallotta, mi történt, majd megállt egy pizzafutár is. Nekik innen is köszönetet szeretnék mondani a gyors segítségnyújtásért.
Mellkaskompressziót alkalmaztunk, de próbálkoztam a klasszikus befúvásos módszerrel is.
A Markó utcából hamar megérkezett a rohamkocsi is, és még közel egy órát küzdöttünk a beteg életéért. Tényleg megtettünk mindent, sajnos, hiába – sóhajtott szomorúan a férfi.
Gesztesi Károly szombat délután egy moziból tartott a kollégáihoz, akikkel fellépése lett volna Szegeden. A halála előtt tíz perccel felhívta őket, hogy jelezze, hamarosan megérkezik. Sajnos, sohasem ért oda.
A mentősofőr szerint Gesztesi Károlynak talán lett volna esélye a túlélésre, ha azonnal megáll valaki, hogy segítsen.
Ilyen esetben minden másodperc számít, ám Gesztesi Károly hosszú percekig egyedül lehetett a kocsiban, mire én rátaláltam. Pedig nem is egy kietlen helyen történt mindez, hanem egy forgalmas budapesti úton, ahol
számtalan autósnak látnia kellett, hogy valamiért a járdán áll egy kocsi. Mégsem érdekelt ez senkit, mindenki ment a dolgára
– mondta.