Vágólapra másolva!
Ma áll először bíró elé az a B. László, akit VV Fanni meggyilkolásával gyanúsítanak. A férfi beismerte a bűnrészességet, a gyilkosságot viszont tagadja. Az ügyészség nyereségvágyból elkövetett gyilkossággal vádolja. Az előkészítő ülésen kiderült többek között, hogy B. László egy prostituáltaknak fenntartott oldalon kereste meg VV Fanni elérhetőségét, és hogy összekötözve, nehezékkel dobhatta a Dunába. A férfi továbbra is tagadja a gyilkosságot. 
Vágólapra másolva!

Az egyik valóságshow-ban ismerté vált Novozánszki Fanni prostituáltként dolgozott a Marina parti lakásán, amikor 2017. november 20-án este váratlanul eltűnt.

A lakópark biztonsági kamerája rögzítette, hogy B. László az ölében viszi le a lépcsőn VV Fanni élettelen testét, majd beteszi az autójába és elhajt.

B. László az előkészítő ülésre sötétkék zakóban és farmernadrágban érkezett, az arcán feszültség volt látható. VV Fanni szülei nem jöttek el a tárgyalásra. Elsőként az ügyészség ismertette a vádat. Az ügyésznő elmondta, hogy B. Lászlónak a kérdéses időszakban

anyagi gondjai voltak, rendszeresen kért kölcsön pénzt az ismerőseitől.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Az egyik ismerőse mutatta be őt VV Fanninak,

megtudta, hogy a nő prostituáltként dolgozott, és jó anyagi helyzetben volt.

Megpróbált tőle pénzt kérni, valamint egy vállalkozási lehetőséget színlelve személyes találkozót akart megbeszélni vele. VV Fanni ebbe nem ment bele, de a férfinak sürgősen kellett a pénz.

Ezért 2017. november 20-án megkereste a nő hirdetését az interneten, és ott próbált időpontot kérni Fannitól, de nem sikerült neki, mert a nő folyamatosan dolgozott. Közben bódító anyagokra keresett rá a telefonján.

Végül az esti órákban sikerült bejutnia hozzá. Ekkor a férfi úgy megverte, hogy a nő elvesztette az eszméletét. Átkutatta a lakást értékek után, összeszedte a nő személyes iratait és pár ruháját, hogy úgy tűnjön, elutazott.

Amikor ezzel végzett, több fordulóban levitte a táskákat a bérelt autójába. VV Fanni testét vitte le utoljára.

Fotó: Polyák Attila - Origo

B. Lászlónak közben egy férfit el kellett volna vinne Siófokra, őt felhívta, hogy csúszni fog az indulás.

Ezek után a XIII. kerületbe hajtott egy bekötőútra, ahol az addigra már vélhetően halott VV Fani testét és holmijait áttette a csomagtartóba, majd elvitte a másik férfit Siófokra.

Ott átment egy apartmanba, amit kibérelt. Másnap terepmintás ruhát öltött magára, és az autóval körülnézett a környéken, hol tudná elrejteni a holttestet. Mivel a bérelt autót közben vissza kellett vinne, átöltözött és elindult Siófokról Dunaújvárosba, de túlhajtott a városon a Duna-partig.

Ott az összekötözött holttestre nehezéket rakott, majd a folyóba engedte.

Még aznap, VV Fanni kulcsaival, megint bement a házba, és kifosztotta.

Abban az esetben, ha a férfi beismerő vallomást tesz, az ügyészek javasolják az életfogytiglani börtönbüntetését, és azt, hogy legkorábban 30 év elteltével lehessen szabadlábra helyezni.

B. László nem ismerte be a gyilkosságot, elmondása szerint nem is bántotta Novozánszki Fannit.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Ezek után a vádlott ügyvédje több szakértő kirendelését is indítványozta, többek között informatikai szakértőt, hogy kiderüljön, milyen üzeneteket váltottak egymással. Kezdeményezte azt is, hogy a halottkereső kutyák vezetőjét is kérdezzék meg arról, ennyi idő elteltével a kutyák, hogyan reagálnak egy holttestre, valamint egy közlekedési szakértőt is bevonna.

Az ügyésznő elmondta, hogy időközben kaptak egy levelet a győri börtönből. Egy férfi azt állította, hogy három hétig egy zárkában ült. B. Lászlóval, akivel sokat beszélgettek.

Elmondása szerint tudja, hogy hova rejtette el VV Fanni holttestét.

Az ügyészség kérte, hogy nézzenek utána, hogy a két férfi valóban ült-e együtt. Ha igen, akkor a rabot idézzék be tanúnak.

A vádlott férfi a vallomásában elmondta, hogy VV Fanni barátnőjével beszélt meg találkozót, mert egy projektet szeretett volna beindítani, amihez Fanni partner lett volna. A közös barátnőjük akarta őket bemutatni egymásnak. 2017. november 20-án, amikor belépett a lakásba, Fanni barátnőjét látta idegesen, Fanni pedig egy ülőgarnitúrán feküdt.

A barátnője szerint bepezsgőzött és beszívott, az orra is vérzett.

Elmondása szerint ekkor hibázott, hogy nem hívott mentőt, mert a barátnő azt kérte tőle, ne tegye, mert emiatt bajba kerülhetnek. Ezek után vitték le autóba Fannit és a holmijait. A barátnő elmondta neki, hova vigye Fannit. Amikor átadta a nőt az ismeretlen, "problémamegoldó embereknek", akik ahogy fogalmazott,

Hallott korábban olyan történeteket a nagybátyjától, aki ügyvéd, hogy

az alvilágnak is dolgozó az orvosok ellátnak különféle sérüléseket, például a fejlövést.

Ezért merte Fannit odaadni nekik.

Fotó: Polyák Attila - Origo

A bírónő megemlítette, hogy a történtek után, az autómosóban vért mosott le az autó csomagtartójának kárpitjáról, nem is keveset. Erre úgy reagált B. László, hogy akkor vásárolt húst, aminek kifolyt a leve.

B. László állítása szerint azért keresett rá a telefonján a vízihullákra, mert látott a tévében egy riportot, amiben arról beszéltek, hogy mennyi hullát találtak a Balatonban, de a riportban belül két különböző számot említettek, ezért nézett utána.

Az autók nyomkövetésére pedig azért, mert ezzel kapcsolatban is el akart indítani egy vállalkozást.

Egy rövid szünet után felolvasták a férfi első vallomását, amiben még arról beszélt, hogy amikor belépett a lakásba, Fanni magánál volt, csak részeg volt.

Elmondása szerint akkor azért vallott, így mert még bízott benne, hogy Fanni előkerül, és védeni akarta őt is és a barátnőjét is.

Később több felmerülő kérdést is firtatott a bírónő, például a kocsiban talált kötelet, amin rajta volt B. László DNS-e és VV Fannié is. A férfi a vallomásában azt állította, hogy a kötelet Fanni barátnője adta neki, amikor összeszedték a holmiját. Arra a kérdésre, hogy mégis miért adhatta oda neki, azt mondta, Fanni sűrűn vállalt erőszakos szexet.

Ehhez képest a B. László nagyszülei azt állították, hogy a kötél az övék, és mindig az autójuk csomagtartójában tartották.

Ezt a férfi azzal magyarázta, hogy egy fekete-fehér képet mutattak az idős nagyszüleinek a kötélről, ami alapján nem biztos, hogy pontosan tudták azonosítani.

Dr. Lichy József, a Novozánszki család jogi képviselője azokról az emberekről kérdezte B. Lászlót, akiknek átadta VV Fannit.

A férfi elmondta, hogy nem jegyezte meg az autó rendszámát, valamint nem tud pontos személyleírást adni a férfiról, aki kiszállt a fekete BMW-ből.

Annyira emlékszik, hogy vékony volt a hangja, kopaszodott és melegítőnadrágban volt.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Az utolsó kérdés az volt B. Lászlóhoz, hogy szerinte mi történt VV Fannival. Szerinte "valahol éli a világát".

Ennyit lehetett tudni eddig

Ahogy azt korábban megírtuk, a rendőrség már több száz millió forintot elköltött VV Fanni holttestének megtalálására, de nem lett meg. Keresték a Dunában, a Balatonban és egy hatalmas erdőben is Veszprém és Budapest között. Rengeteg lehetőség szóba jött, hogy hogyan tüntethette el a holttestet B. László.

Megetethette vaddisznókkal, odaadhatta a holttestet egy olyan bűnszervezetnek, akik pénzért cserébe elégethették egy krematóriumban.

Forrás: RTL

B. László a nő eltűnése után két nappal arra keresett rá a telefonján, hogy melyik országokból nincs kiadatás Magyarországra.

Egy Közép-Amerika keleti partján, a Karib-tenger mellett lévő kis ország, Belize fővárosát nézte ki, ahol szabad szobákat keresett 2017. november 30. és december 30. közötti időszakra egy fő részére.

A vád szerint a férfi VV Fanni eltűnésének idejében pénzügyi gondokkal küzdött, nem volt állandó munkahelye, csak úgy tudta fenntartani magát, hogy rendszeresen kölcsönkért a barátaitól. Az egyik ismerőse mutatta be VV Fanninak, majd megtudta, hogy a nő jó anyagi helyzetben van, és sok pénze van a lakásán is. Eldöntötte, hogy megpróbál pénzt szerezni a nőtől, de Fanni nem akart vele találkozni.

Mivel B. Lászlónak sürgősen pénzre volt szüksége, ezért elhatározta, hogy akár erőszakkal is pénzt szerez tőle.

Forrás: Facebook/Origo

2017. november 20-án elment a nőhöz, aki beengedte a lakásába. Brutálisan megverte VV Fannit, hogy megszerezhesse a pénzét.

Ezek után pár értéket és a nő élettelen testét betette a kocsijába és elhajtott. Később a halálra vert Fannit összekötözte, nehezéket erősített rá és a Dunába dobta.

A tárgyalás márciusban folytatódik.