Deutsch Tamás: Ma már a nyugat-európai politikusok is megvédenék Európát

Fidesz tisztújító kongresszusa, BOK Sportcsarnok, 2019.09.29.
Deutsch Tamás
Vágólapra másolva!
A nyugat-európai politikusok 2015-ben versenyeztek a kontinensre zúduló illegális migránsok befogadásáért, és csak a magyar kormány állt ki amellett, hogy ha szükséges, fizikai és jogi határzárral is meg kell védeni a keresztény kultúrát - mondta Deutsch Tamás az M1 aktuális csatornán. A Fidesz EP-képviselője szerint ennek a következménye a Magyarországra zúduló elképesztő támadássorozat.
Vágólapra másolva!

Ma már azok a nyugat-európai politikusok is belátják, hogy szükség van az európai határok védelmére, akik korábban a "willkommenskultur" élharcosai voltak - jelentette ki Deutsch Tamás. A Fidesz európai parlamenti képviselője felidézte, hogy

Ennek a következménye a Magyarországra zúduló elképesztő támadássorozat - mondta.

Deutsch Tamás Fotó: Csudai Sándor - Origo

Ugyanakkor ma már józanabbul fogalmaznak a bevándorlást egykor támogató politikusok is.

- mondta a politikus.

Deustch Tamás arról is beszélt, hogy a Fidesz csak olyan uniós költségvetést hajlandó támogatni, ami a magyar polgárok érdekeit szolgálja. Továbbá úgy vélekedett, hogy fordulat szükséges a bővítési politikában, vagyis csatlakozási céldátumot kell adni Szerbiának és Montenegrónak.