A vészkorszak áldozataira emlékeztek Budapesten

HADASZ-HANDELSZMAN, Jákov; RADNÓTI Zoltán; KÖVES Máté Slomó
Budapest, 2020. január 6. Jákov Hadasz-Handelszman, Izrael új budapesti nagykövete (középen) 2020. január 6-án a budapesti Cipők a Duna-parton holokauszt-emlékműnél, ahol az új nagykövet a magyarországi zsidó felekezetek képviselőivel és meghívott vendégeivel közösen fejezte ki tiszteletét a holokauszt magyarországi áldozatai előtt. A nagykövet mellett balról Radnóti Zoltán rabbi, jobbról Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija. MTI/Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
A vészkorszak áldozataira emlékeztek Jákov Hadasz-Handelszman, Izrael új magyarországi nagykövete részvételével hétfőn Budapesten, a Cipők a Duna-parton elnevezésű holokauszt-emlékműnél.
Vágólapra másolva!

Az izraeli diplomata első magyarországi nyilvános szerepléseként a hazai zsidó felekezetek képviselőivel és meghívott vendégeivel közösen fejezte ki tiszteletét a holokauszt magyarországi áldozatai előtt.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) képviseletében Radnóti Zoltán, a dél-budai Bét Sálom zsinagóga főrabbija mondott imát az áldozatokért, majd Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezetője, az óbudai zsinagóga rabbija vezetésével mondták el a kaddist a jelenlévők.

Jákov Hadasz-Handelszman, Izrael új budapesti nagykövete (középen) 2020. január 6-án a budapesti Cipők a Duna-parton holokauszt-emlékműnél, ahol az új nagykövet a magyarországi zsidó felekezetek képviselőivel és meghívott vendégeivel közösen fejezte ki tiszteletét a holokauszt magyarországi áldozatai előtt. A nagykövet mellett balról Radnóti Zoltán rabbi, jobbról Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Köves Slomó az imádság előtt arról beszélt, hogy a több mint kétezer éves imát azért mondják a halottakért, mert ezzel próbálják meg pótolni a hiányukat. "Az emberi lét legfontosabb részei azok a jó cselekedetek, amelyeket ezen a világon meg lehet tenni, és azok, akik idő előtt meghaltak, már nem tudnak több jócselekedetet teljesíteni. Ezért Isten nevének dicsőítésével pótoljuk (ezt) és emlékezünk rájuk" - fogalmazott.

A gyertyagyújtás után a résztvevők egyperces néma csönddel adóztak az áldozatok emléke előtt. Az eseményen mások mellett részt vett Németország, Svédország, Ausztria és Hollandia magyarországi nagykövete is.