Megnyílt a nagyszülői gyed lehetősége

nagymamakölcsönző, nagyi, nagyszülő nélküli családok
Vágólapra másolva!
A nagyszülői gyed maximális összege 225 288 forint, a központi költségvetésben idén erre a célra 1,3 milliárd forint áll rendelkezésre - mondta Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára. A juttatást egyszerre csak az egyik nagyszülő veheti fel, de akár több unoka után is. A feltételekről közölte: a nagyszülőnek az unoka megszületését megelőző két éven belül egy év munkaviszonyt kell igazolnia, a két szülőnek pedig - egyedülálló szülő esetében a gondozást végző anyának vagy apának - kereső tevékenységet kell folytatnia.
Vágólapra másolva!

Január elsejétől elérhető a nagyszülői gyermekgondozási díj (gyed), amelynek maximális összege valamivel több mint 225 ezer forint - hívta fel a figyelmet az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) parlamenti államtitkára. Rétvári Bence közölte: a Magyarországon teljesen új családtámogatási lehetőséget olyan még dolgozó, nem nyugdíjas nagyszülők igényelhetik, akik - gyermekük helyett - átvennék az unokák napközbeni ellátásának feladatait. Így az egyébként az anyának vagy apának járó gyedet az ellátást a szülők otthonában végző nagyszülő kaphatja meg - mondta.

225 ezer forint a maximum

A nagyszülői gyed maximális összege 225 288 forint, a központi költségvetésben idén erre a célra 1,3 milliárd forint áll rendelkezésre - ismertette az államtitkár. Az Emmi korábbi közlése szerint a juttatást egyszerre csak az egyik nagyszülő veheti fel, de akár több unoka után is. A feltételekről közölte: a nagyszülőnek az unoka megszületését megelőző két éven belül egy év munkaviszonyt kell igazolnia, a két szülőnek pedig - egyedülálló szülő esetében a gondozást végző anyának vagy apának - kereső tevékenységet kell folytatnia.

A szülőknek írásban kell nyilatkozniuk arról, hogy a gyedet a nagyszülő kapja, aki ez alatt nem dolgozhat és nem is lehet nyugdíjas.

A gyermeket ebben az időszakban nem lehet bölcsődében, óvodában elhelyezni - közölte az államtitkár. Rétvári Bence szintén a feltételek között szólt arról, hogy a gyermek után más nem kaphat gyermekgondozást segítő ellátást, és a szülők másik gyermekük után sem részesülhetnek gyermekgondozási ellátásban. Aktív korú nagyszülők esetében az unokák gondozása szolgálati időtartamnak számít - jelezte.

Sokak számára lett elérhető a nagyszülői gyed Forrás: AFP/Frédéric Cirou

Itt érhetőek el a nyomtatványok

A nagyszülők foglalkoztatójuknak kell, hogy benyújtsák a kérelmet, vállalkozóknak és őstermelőknek a járási kormányhivatalokhoz kell fordulniuk. Az igénylés további részletei és az ahhoz szükséges nyomtatvány elérhető a Magyar Államkincstár (MÁK) honlapján - hívta fel a figyelmet. A politikus azt mondta: bízik benne, hogy a nagyszülői gyed rugalmasan igazodik a családok igényeihez, ugyanis - mint fogalmazott - nagyon sokak számára legfontosabb szempont (újabb) gyermek vállalásakor a munka, a karrier és a családi élet összeegyeztetése.

Így a családok sem a családtámogatástól, sem pedig a szülők jövedelmétől nem esnek el -

mutatott rá.

Rétvári Bence kérdésre közölte: a munkáltatóval szemben ugyanaz a felmondási védelem illeti meg az érintett nagyszülőket, mint ami a szülőket.