Brutálisan elbánt az árussal egy dohánybolti rabló

Vágólapra másolva!
Egy nyírségi férfi elhatározta, hogy úgy szerez pénzt, hogy kirabol egy dohányboltot. Megverte az ott dolgozó nőt, majd kiürítette a kasszát és elmenekült.
Vágólapra másolva!

A lopások miatt többször börtönbüntetésre ítélt férfi és az élettársa rossz anyagi helyzetbe került. A férfi elhatározta, hogy kirabol egy dohányboltot. Március 16-án elment az egyik nyírségi településen lévő dohánybolthoz. Kétszer is bement, hogy felmérje a terepet. Mind a kétszer voltak bent vevők, ezért megvárta, hogy az eladó egyedül legyen bent.

Amikor úgy ítélte meg, hogy eljött az idő, bement és úgy tett, mintha vásárolni akarna. Ezzel kicsalta a nőt a pult mögül.

Rögtön megtámadta, hátulról többször megütötte, majd a hajánál fogva behúzta a raktárba, ahol folytattat, ütötte-verte.

Olyan erővel bántalmazta, hogy az eladónak letört a foga. A férfi pénzt követelt a nőtől, aki elmondta neki, hogy hol van a kassza kulcsa. A férfi kivett 46 ezer forintot.

Eközben a nő folyamatosan segítségért kiáltozott, megpróbált kimenekülni a boltból, de a férfi megakadályozta.

Egy vevő, aki éppen akkor az üzlethez, meghallotta a nő segélykiáltásait. Ahogy belépett, megpróbálta lefogni a férfit, de nem tudta. Őt is többször megütötte a rabló, ököllel verte, ahol érte. Kisebb verekedés után a rabló végül elmenekült a közeli erdőbe, ahol eldobta a ruháit, a pénzt pedig az alsónadrágjába dugta. Amikor hazaért, elmondta az élettársának, hogy mit tett.

Odaadta a pénzt, amit a nő a saját alsóneműjébe rejtett. Ezek után vonatra szálltak.

Nyírbátorban fogták el őket a rendőrök.

Az ügyészség a férfit rablással és maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértéssel, a pénz elrejtésében segítő élettársát pedig bűnpártolással vádolja. A jelenleg letartóztatás alatt álló férfival szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást javasolnak, az élettársának pedig felfüggesztett börtönbüntetést. Az ügy a Nyírbátori Járásbíróságon folytatódik.