Rács mögött marad a varázsdohányt árusító férfi

Vágólapra másolva!
Egy hónappal meghosszabbította a letartóztatását a bíróság annak a férfinek, aki a megalapozott gyanú szerint új pszichoaktív anyagokkal kereskedett Kőbányán.
Vágólapra másolva!

A megalapozott gyanú szerint a 19 éves férfi a X. kerület Hős utcában 2017. év augusztusa és 2018. év áprilisa között

biofű és varázsdohány fantázianevű, új pszichoaktív anyagot árult a családtagjaival együtt.

A gyanúsított az eljárásban korábban elrendelt bűnügyi felügyeletéből 2019 márciusában megszökött oly módon, hogy a nyomkövető eszközt levágta magáról, de elfogták. A nyomozók az ügy iratait átadták az ügyészségnek.

"A Budapesti X. és XVII. Kerületi Ügyészség indítványozta a férfi letartóztatásának egy hónappal történő meghosszabbítását, a gyanúsított eljárásban való részvételének biztosítása és bűnismétlésének kizárása céljából. A Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája – egyelőre nem végleges végzésével – az indítvánnyal egyezően határozott a letartóztatás meghosszabbításáról" - írta az Origónak Dr. Fürcht Pál, fővárosi főügyészhelyettes.