Oroszlányi gyilkosság: brutálisan kegyetlenül végeztek Elizabettel

Vágólapra másolva!
A torkától a hasáig felvágta és háromszor megszúrta 37 éves áldozatát az a férfi, akit feltehetően egy nyilvános rendezvényen ismert meg az oroszlányi gyilkosság áldozata. A nő felvitte a lakásába a gyilkost a Blikk információi szerint, itt támadt rá a férfi. A vérfürdőben talált Elizabet édesanyja szerint a lánya szellemi fogyatékos, analfabéta volt. Egy helyi hajléktalan pedig arról beszélt, több tucat társától vettek DNS mintát. 
Vágólapra másolva!

"Két napja épp a születésnapomat ünnepeltük volna, amikor egy ismerősünk telefonált, hogy megölték a lányunkat. A rendőrségtől azóta se kaptam értesítést,

így titokban abban reménykedem, hogy tévedés az egész.

Elizabet szellemi fogyatékos volt, se írni, se olvasni nem tudott, én voltam a gyámja. A lányom két hónapja szakított az élettársával, de egy idős biztonsági őr, K. Ármin befogadta az otthonába. A helyszínen hiába kértem a kapuban álló rendőrtől, engedjen be, hadd lássam utoljára a lányomat, egyszerűen elzavart"

– mondta a lapnak kisírt szemmel az 52 éves asszony, aki arról is beszélt, hogy a nő feltehetően egy nyilvános rendezvényen ismerkedett meg a gyilkosával, akit felvitt a lakásába.

A gyilkos megszúrta, a torkától a hasáig felvágta és háromszor meg is döfte Elizabetet.

Az áldozatnak van egy 14 éves kislánya is.

Reggel az éjszakai műszakból hazatérő házigazda talált rá a holttestre. Az is kiderült, hogy a nő védekezett, mert a körme alatt bőrmaradványokat találtak a nyomozók, amiből DNS-mintát vettek.

– mondta a Blikknek egy hajléktalan férfi.

Ahogy korábban megírtuk, emberölés miatt indult nyomozás az ügyben a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságon.