Több mint 200 részeget vittek kórházba szilveszterkor, minden tizedik gyerek volt

Budapest, 2019. november 25. Az újonnan beszerzett negyven mentőautó közül néhány az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) Markó utcai központjában 2019. november 25-én. Idén és jövőre összesen 254 mentőautót cserélnek le, közel 10 milliárd forint értékben. MTI/Mónus Márton
Vágólapra másolva!
A mentők 3068 esetet láttak el országosan szilveszterkor, ebből 908-at Budapesten.
Vágólapra másolva!

Budapesten és az ország nagyvárosaiban idén is

az éjfél és a hajnali 4 óra közötti időszakban tették a legtöbb bejelentést

- adta hírül az Országos Mentőszolgálat. A szervezet szóvivője, Győrfi Pál elmondta, hogy ebben az időszakban a mentőegységek folyamatosan dolgoztak.

A riasztások okai között szerepeltek

közlekedési balesetek, tűzesetek, verekedések és belgyógyászati rosszullétek.

Emellett

több mint 200 embert kellett túlzott alkoholfogyasztás miatt kórházba vinni,

mintegy 10 százalékuk kiskorú volt. Pirotechnikai eszköztől származó sérüléshez mindössze országszerte 14 esetben riasztották a mentőket, jellemzően kéz- és arcsérülések miatt.