Nem hajlandó szót adni az Európai Parlament elnöke a magyar kormánynak a brüsszeli vitában

Vágólapra másolva!
Nem engedi az Európai Parlament baloldali elnöke, hogy Varga Judit igazságügyi miniszter felszólaljon a holnap reggeli, Magyarországról szóló EP-vitán - ez derül ki Jaume Duch Guillot EP-szóvivő Magyar Nemzetnek adott válaszában. Szerinte a megfelelő képviseletnek az államfői vagy miniszterelnöki szintet tartják. Az EP vezetése ugyanakkor tisztában kellett legyen azzal, hogy a koronavírus-járvány közepén a kormányfők nem Brüsszelbe rohangálnak utolsó pillanatban érkezett meghívásokra, hanem a védekezéssel törődnek. Orbán Viktor miniszterelnök szerdán világossá is tette, hogy a koronavírus-járvány alatt minden erejét és idejét a védekezés irányítására fordítja, így nem megy Brüsszelbe. Vagyis úgy fog vitatkozni az Európai Parlament Magyarországról, hogy a magyar kormánynak nem adnak szót. Eközben a baloldali frakcióvezetők online is hozzászólhatnak a témához, annak ellenére, hogy ezt a szabályok tiltják.
Vágólapra másolva!

Ahogy azt megírtuk, Varga Judit igazságügyi miniszter jelezte a részvételi szándékát a brüsszeli ülésen, az EP elnöke azonban ezt elutasította, arra hivatkozva, hogy a szabályok értelmében kizárólag az államfő vagy kormányfő képviselheti a tagállamokat a plenárison.

Orbán Viktor még tegnap este levelet küldött a baloldali David Sassolinak, amelyben közölte:

a járványhelyzet miatt minden energiáját és idejét a védekezésre fordítja, az igazságügyi minisztert bízza meg a magyar álláspont ismertetésével.

Egyébként – ahogy arra Varga Judit is felhívta a figyelmet – az uniós bizottság és a tanács sem a legmagasabb szinten lesz jelen a Magyarországról szóló ülésen: várhatóan sem Ursula von der Leyen, sem Charles Michel nem vesz majd részt a magyar vitán.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közzétett képen Orbán Viktor miniszterelnök részt vesz az Európai Unió tagállamai és a nyugat-balkáni országok csúcstalálkozóján, amit a koronavírus-járvány miatt ezúttal videókonferencia keretében tartanak meg 2020. május 6-án. Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

A Magyar Nemzet megkérdezte az Európai Parlament szóvivőjét, hogy mi a testület végső álláspontja a kérdésben. Jaume Duch Guillot válaszában megerősítette Sassoli álláspontját, miszerint csak Orbán Viktort hajlandóak meghallgatni. Szerinte az uniós parlamentben bevett gyakorlat, hogy a plenáris vitákon az államfő vagy kormányfő szólal fel a tagállamok nevében.

Ez azonban nincs így. Ahogy azt Varga Judit szerda reggeli rádiós interjújában is elmondta: nincs írott szabály arra, hogy ki képviselje a kormányokat a plenáris ülés vitáin. Több alkalom volt arra, hogy egy államtitkár képviselt egy országot a hetes cikkely ügyében - mondta, majd hozzátette, ráadásul rendkívüli idők vannak,

Az igazságügyi miniszter érthetetlennek nevezte, hogy nem az volt az első reflex az EP részéről, hogy ha már Magyarországról vitáznak, meghívják a magyar kormányt.

- mondta Varga Judit.

Varga Judit Forrás: Origo

Kiábrándítónak és szánalmasnak nevezte az Európai Parlament eljárását Deutsch Tamás.

- mondta a fideszes EP-képviselő, aki szerint ez annak tudatában végképp felháborító, hogy a koronavírus miatt eddig 160 ezren haltak meg, és több millióan veszítették el munkájukat.

Kifogásolta, hogy a liberális erők és a Soros-hálózat ebben a helyzetben sem az európai polgárok sorsával, hanem Magyarországgal vannak elfoglalva.

Deutsch Tamás megállapította:

Ahogy azt megírtuk,

az európai baloldal azért akarja elítélni Magyarországot, mert a kormány egyértelműen és határozottan elutasította Sorosék legújabb tervét Európa teljes és végleges eladósítására.

A spekuláns nemrég jelentette be a második Soros-tervet, eszerint az európai országoknak nagy összegű örökhiteleket kellene felvenniük a koronavírus-járvány miatt. Vagyis olyan hiteleket, amelyek kamatát örökké kell fizetni. A magyar kormány azonnal nemet mondott a tervre, erre válaszul Sorosék és a baloldal összehangolt támadást indítottak.

Az ülés azért is álságos, mert már három uniós biztos jelentette ki, hogy semmilyen jogi gond nincs a magyar veszélyhelyzeti törvénnyel. Köztük van a liberális Vera Jourova és a szocialista Frans Timmermans. Utóbbi rendszeresen támadja a magyar kormányt, most mégis kénytelen volt azt mondani, hogy jogi szempontból - márpedig a Bizottságnak az a dolga, hogy jogi szempontból értékelje a törvényeket - semmilyen kifogásolnivalót nem találtak - derült ki a közmédia brüsszeli tudósítójának összeállításából.