A Jobbik kisgazdásodása

Vágólapra másolva!
Újabb fejezetéhez érkezett a Jobbik agóniája: újabb három képviselő hagyja el a frakciót. Véleménycikk.
Vágólapra másolva!

Csapatostul olvad a Jobbik, hirtelen három képviselő fordít hátat az új elnöknek, Jakab Péternek. Szép lassan elfogy a frakció, hiszen lemond az országgyűlési alelnökségről, és kilép a képviselőcsoportból a volt pártelnök, Sneider Tamás, követi őt Farkas Gergely képviselő, és egy másik altörténet részeként Varga-Damm Andrea is elhagyja a pártot.

Velük együtt összesen öten vannak azok a politikusok, akik a napirend előtti felszólalásokban leginkább egy harcos baloldali forradalmárra emlékeztető Jakab miatt távoznak a frakcióból. Nemrég ugyanis lelépett már miatta Bana Tibor és Bencsik János is.

Hogy kicsit elmélyedjünk a jobbikos harcok mélyében: korábban négy képviselő dobbantott Sneider Tamás miatt, aki most az "önkény minden megnyilvánulását elfogadhatatlannak tartja, és ebben nem ismer kompromisszumot". Amikor 2018-ban elnök lett, fura mód épp a demokrácia hiányát olvasták a fejére az akkori vetélytársának, Toroczkai László emberei, akik miatta kényszerültek "függetlenségbe".

Egyébként Sneider kirúgása önmaga is egy bohózat, ami Jakab politikai tehetségéről is sok mindent elárul. Úgy kezdődött, hogy lehozták a balos sajtóban, hogy visszahívják az Országgyűlés alelnöki posztjáról, és helyette Balczó Zoltánt delegálják a posztra. Sneider erre fityiszt mutatott, hogy ő nem mond le, visszahívni meg csak úgy lehet, ha kirúgják a frakcióból. Balczó öreg rókaként megérezte a simlisséget, és bejelentette: ő nem vállalja így a feladatot, hiszen azt gondolta, Jakab úgy akarja jelölni, hogy már minden le van "zsírozva", nem lesz balhé az ügyből. Lett, hiszen lezsírozva természetesen semmi nem volt, Sneider bekeményített. Aztán szerdán mégis bedobta a törölközőt, de Jakab Balczó bizalmát is elvesztette, így belőle biztos nem lesz alelnök.

Jakab, aki annyira szeret a demokráciára hivatkozni minden megnyilvánulásában, az őt többször bíráló pártelnöki elődjén kívül még azt a Varga-Damm Andreát is kiszorítja a frakcióból, aki előzőleg vetélytársaként lépett fel a Jobbik elnöki pozíciójáért. A cassus belli a nemzetbiztonsági törvény módosításának jobbikos megszavazása volt, a téma felelősét Varga-Dammnak hívták. Milyen különös, hogy csak az igen szavazat megnyomása után világosodott meg a pártelnök, hogy minden, amit megszavaztak, az "antidemokratikus". De ezzel csak azt bizonyította, hogy korábban bele sem kukkantott a törvénytervezet szövegébe, hiszen olyan dologra mondott igent, amit valójában elutasít.

A 2018-as Jobbik 26 fős frakciója két év alatt 17 fősre fogyott, és még csak a ciklus felénél járunk. Kíváncsian várjuk, hogy a következő hetekben, hónapokban hányan követik még az antijakabista vonalat, és lépnek ki a frakcióból. Van egy olyan sejtésünk, hogy nem ér itt véget a Jobbik kisgazdásodása, egyben betagozódása az ellenzéki baloldali frontba.

Pindroch Tamás